Fenyőkörkép karácsonyfa Vásárhely 6

Nem indult még meg a roham a karácsonyfák iránt a városban árusítók szerint, akik azt remélik, hogy a hétvégén és a jövő hét elején nagyobb számban keresik a családok a fenyőket. Az árakban nincs óriási változás a tavalyihoz képest, mindössze néhány száz forintos drágulásra számíthatunk.

– December 7-én pakoltunk ki, azóta várjuk a vevőket, de nincs még fenyővásárlási láz – tudtuk meg Vígh Szabolcstól, aki a piac mellett, a Szabadság téren értékesít. Mivel szenteste jövő hét csütörtökre esik, ezért abban reménykednek, hogy a hétvégén, illetve jövő hét hétfőtől fogy a legtöbb fa.

Fenyőkörkép karácsonyfa Vásárhely 14

A kínálatban ugyanaz szerepel, mint a korábbi években: nordmann, ezüst- és lucfenyő. – Mivel sok az egyedül élő nyugdíjas, ezért a kicsi fenyők a legnépszerűbbek – árulta el Vígh Szabolcs, aki azt is megosztotta velünk: a tavalyi árakhoz képest 5-10 százalékos emelkedés történt.

Fenyőkörkép karácsonyfa Vásárhely 8

Hasonlóak a tapasztalatok az egyik hódtói bevásárlóközpontnál is, ahol Varsányi Zsuzsanna több mint 10 éve árusít alkalmazottként. Mint mondta, 2019-hez képest néhány száz forintos az árnövekedés, így a legkisebb fa 2500-2800 forintért már elvihető.

Fenyőkörkép karácsonyfa Vásárhely 10

– Most még kisebb a forgalom. Volt olyan napunk, hogy 18-20 fa is elment, de olyan is, hogy csak 6-8 – sorolta Varsányi Zsuzsanna, aki szintén a hétvégében és a jövő hétben bízik.

Fenyőkörkép karácsonyfa Vásárhely 13

Hogy a koronavírus-járvány mekkora hatással van a fenyővételre, azt nem lehet tudni, ugyanis az árusok szerint minden évben eltérnek a vásárlási szokások. Így tényleg csak bizakodni lehet abban, hogy a korlátozások és a teljesen megváltozott mindennapok ellenére sem felejtik el az emberek a karácsonyfát, ami nélkül talán nem is ünnep az ünnep.

Fenyőkörkép karácsonyfa Vásárhely Fenyőkörkép karácsonyfa Vásárhely 1 Fenyőkörkép karácsonyfa Vásárhely 2 Fenyőkörkép karácsonyfa Vásárhely 3 Fenyőkörkép karácsonyfa Vásárhely 4 Fenyőkörkép karácsonyfa Vásárhely 5 Fenyőkörkép karácsonyfa Vásárhely 7 Fenyőkörkép karácsonyfa Vásárhely 9 Fenyőkörkép karácsonyfa Vásárhely 11 Fenyőkörkép karácsonyfa Vásárhely 12 Fenyőkörkép karácsonyfa Vásárhely 15 Fenyőkörkép karácsonyfa Vásárhely 16 Fenyőkörkép karácsonyfa Vásárhely 17

Fotók: Gémes Sándor