Példaként szolgálhat a mezőhegyesi öntözési mintaprogram

A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint mintegy 1,2 milliárd forint forrást biztosít a kormány a digitális agrár-mintagazdasággá történő fejlesztésére.

Mérföldkő a magyar agrárium digitalizációjában, így jellemezte korábban a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a kormány által elfogadott Digitális Agrár Stratégiát. Ennek megvalósítása érdekében a gödöllői Szent István Egyetemen Digitális Agrár Innovációs Központ létesül, míg a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.-vel kapcsolatosan annak mezőgazdasági gépek és technológiák, megoldások fejlesztését, és kipróbálására alkalmas tesztkörnyezetet is magába foglaló digitális agrár-mintagazdasággá történő fejlesztése történik meg.

A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint erre most mintegy 1,2 forint forrást biztosít a kormány. Lázár János, a vásárhelyi-makói térség országgyűlési képviselője kormánybiztosként felügyeli az itt folyó munkát, mint korábban többször beszélt róla, a mezőhegyesi ménesbirtok modernizációján keresztül az állam azt kívánja bemutatni, hogy a 21. században miként lehet úgy gazdálkodni egy nagybirtokon, hogy az egész ország profitáljon belőle.

Nagy Szabolcs
Makó Híradó