Óriási Vásárhelyi Kosársuli-győzelem az Újpest ellen

Előzetesen nagyon nehéz meccsekre volt kilátás szombaton az NB I/B Zöld csoportjában. Az az Újpest érkezett ugyanis a Hódtói Sportcsarnokba, akiknek U20-asai hibátlanul, nyolcból nyolc győzelemmel álltak a játéknapot megelőzően a tabella élén, míg a korábbi válogatott játékosokkal is tarkított felnőttcsapat a bajnokság egyik, ha nem a legjobb erőkből álló alakulatának számít.

Ennek ellenére a 88-as szám bűvöletében hibátlan szombat estét produkáltunk, amiben csak azt sajnálhattuk, hogy közönségünk nem lehetett jelen. U20-asaink az első perctől az utolsóig tökéletesen fegyelmezett és remek játékkal mattolták a lilákat, akik az első percben vezettek először és utoljára. A szoros első negyedet követően a második negyed döntötte el a mérkőzés sorsát: tíz perc alatt mindössze tizenkét pontot szórt az ellenfél, miközben Tóth Tamás együttese például egy 12-0-s rohammal rukkolt elő. Az 53-31-es félidőt követően ugyan helyenként közelebb zárkóztak a vendégek, ám a hajrára ismét kinyílt az olló, és végül magabiztos fölénnyel 88-72-re nyertünk! A sikerből legeredményesebbként Bodócsi Benjámin 20 ponttal vette ki a részét, míg Nemanja Acimovic és Varga Ákos egyaránt dupla-duplát ért el. A tabellán maradtunk a harmadik helyen, immár az egyedüliként hibátlan, a járványhelyzet miatt eddig mindössze négy meccset játszó Óbuda az éllovas.

NB I/B U20 Zöld csoport, 11. forduló:

Vásárhelyi Kosársuli-Újpest-MT 88-72 (24-19, 29-12, 13-24, 22-17)

 

A felnőttek mérkőzése az év egyik legjobb és legkeményebb összecsapását hozta. A Zöld csoport nagy esélyesének számító fővárosiak Cegléden és Bonyhádon kikaptak ugyan, de a Tiszaújváros, a DEAC és legutóbb a Győr otthonában is magabiztos játékkal győztek, és annak ellenére várhatták önbizalommal a mieink elleni találkozót, hogy egyik legjobbjuk, Csaba György ezúttal nem állt Surmann Gábor rendelkezésére. Ismerősökből így sem volt hiány, a 90-szeres magyar válogatott Horváth Ákos, a világ egyik legjobb 3×3-as kosarasának számító Tomislav Ivosev, valamint a nyáron a Vásárhelyről Újpestre igazoló Kelemen Balázs is pályára lépett.

A Perák Denist ezúttal is nélkülöző Kosársuli nem ijedt meg a feladattól és az ellenféltől, vezetőedzőnk várakozásainak megfelelően egytől egyig mindenki felvette a harcot, és végig remekül, nagyon masszívan kosárlabdázott, ennek pedig meglett a jutalma is. A nem akármilyen csata az első másodperctől az utolsóig magas színvonalat és gyors tempót hozott: már az első negyed nagy adok-kapokkal indult, ehhez kellett két Béres Nándor-villanás egy bravúros 8-2-es kezdéssel vásárhelyi részről. Az Újpestnek nem sok kellett, hogy belelendüljön és szorosabbra zárja védekezését, de Ivosev és Horváth vezényletével úgy vették át egyre inkább a kezdeményezést, hogy a mieink szép összjátékokkal és sikeres egy-egyezésekkel végig lőtávolon belül maradtak. Noha a 9. percben volt, hogy tíz ponttal mentek a vendégek (16-26), ám a negyed legvége Varga Zalán triplájával és Bodócsi ziccerével a Kosársulié lett (21-26).

A második negyed furcsa játékvezetői ítéletekkel és a megingathatatlannak tűnő Ivosev remeklésével indult, ám Tóth Tamás kellően jól rotálta a csapatot, a támadójáték mellett pedig a védekezésben is megtaláltuk az ellenszert. A 17. percben az extrán dobó Varga Zalán ketteseivel öt pontra zárkóztunk, majd a 8-0-val záruló szériát Rostás Imre és Vuk Pavlovic kosarai tették teljessé – hiába kért időt az Újpest, a félidőre 42-41-es vásárhelyi vezetéssel vonultak a felek.

Az ihletett állapot a szünet utánra sem fogyott el, sőt! Varga Ákos hárompontosa adta meg az alaphangot a harmadik negyedhez, ahol abszolút fej-fej mellett haladtak a felek: hol a Kosársuli, hol az Újpest vezetett. A mieink egyéni és csapaterejét mutatja, hogy a tíz perc alatt hét különböző játékos is eredményes volt, a látványos megoldások mellett pedig nem ismertünk elveszett labdát. A vendégek Horváth rutinjában, Ivosev erejében és a belelendülő Mészáros Bencében bízhattak, ám ez végül kevésnek bizonyult a hajrára nézve. Az utolsó negyednek 64-60-nal mentek neki a csapatok.

A feszült hangulatban az edzők és a kispadok is ezer fokon együtt éltek a játékkal, az olykor érdekes ítéleteket hozó játékvezetők jó néhány technikait és sportszerűtlent is kiosztottak, mindez azonban mit sem vett el a színvonalból. Egészen a 35. percig úgy tűnt, egyik csapat sem tud elhibázni egy támadást sem, ám ekkor a mieink megtalálták büntetődobó-formájukat, az egy-egyekben és a palánk alatt verhetetlenek voltak, az újpestiek apró hibáit pedig könyörtelenül kihasználták. Molnár Bence, Bálint Erik és Varga Ákos pontjai, valamint Tóth Tamás remek érzékű edzői húzásai repítették a csapatot, az utolsó két percre érve ez azonban nagyon minimális, 81-79-es előnyt jelentett. A nüanszok mellett végül az döntött, hogy az utolsó öt támadásunk mindegyike hibátlanul fejeződött be, ezzel szemben a taktikai időkérés-csatában alulmaradó újpestieknél a távoli dobások kimaradtak, Kelemen Balázs technikai foultja pedig megpecsételte a sorsukat. A kemény rangadó Bálint kettesével, majd Molnár büntetőivel zárult a mi részünkről, így még az is belefért, hogy Ivosev sikeres triplát dobjon az utolsó másodpercben: 88-86-ra nyertünk!  A lilákkal minden statisztikai mutatóban felvettük a versenyt, hét játékosunk is tíz fölötti VAL-értékkel zárt, és mind a kilenc pályára lépőnk szívvel-lélekkel hajtott. Mostani ellenfelünket megelőzve holtversenyben harmadikok vagyunk a tabellán!

NB I/B Zöld csoport, 11. forduló:

Vásárhelyi Kosársuli-Újpest-MT 88-86 (21-26, 21-15, 22-19, 24-26)

Hódtói Sportcsarnok, zárt kapuk mögött. Vezette: Gál, dr. Oláh, Drenyovszki
Kosársuli: Molnár 19, Varga Á. 16/6, Béres 6, Pavlovic 7, Bálint 13
Cserék: Acimovic 2, Varga Z. 17/3, Rostás 6, Bodócsi 2
Vezetőedző: Tóth Tamás

Újpest: Horváth 23/12, Mészáros 18/12, Micev 1, Varga 10, Ivosev 30/6
Cserék: Kelemen 2, dr. Franczva -, Pollák 2, Ipacs –
Vezetőedző: Surmann Gábor

Tóth Tamás“Egyetlen dolgot sajnálok, hogy nem láthatta a közönségünk ezt a derbit, ritkán játszunk ekkora meccset! Szeretnék mielőbbi felépülést kívánni az újpesti hiányzóknak, valljuk be őszintén, teljes kerettel klasszisokkal jobbak nálunk. A Mészáros-Horváth-Ivosev tengely tarthatatlan volt számunkra, a többi játékost 15 ponton tudtuk tartani! Kis szerencsével nyertünk, de ezért kőkeményen megdolgoztunk! Rutinosabb csapatot győztünk le a szívünkkel, de a realitások talaján kell maradnunk. Véleményem szerint a komplett Újpestet senki sem tudja majd legyőzni, kollégám kiváló munkát végez náluk.”

Folytatás december 12-én, szombaton, amikor is a Békés látogat dupla dél-alföldi rangadóra a Hódtóiba.

Forrás: vasarhelyikosarsuli.hu