Szájer József visszaadja EP-képviselői mandátumát

Tizenhat évnyi európai parlamenti munkát követően Szájer József lemondott képviselői mandátumáról. A megüresedő szék sorsáról hamarosan döntenek a kormánypártok.

Szájer József, a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP) képviselője, a delegáció elnöke benyújtotta a lemondását David Sassoli európai parlamenti elnöknél. A veterán politikus, a csoport egyik legbefolyásosabb tagjának lemondása december 31-ével hatályos. Vasárnapi közleményében a Fidesz-alapító tudatta: lemondása nincs összefüggésben az európai színtéren most zajló, „minden eddiginél ádázabb küzdelem” tartalmával, a mostani vitában egyetért a magyar kormány álláspontjával, és támogatja is azt. Viszont egy ideje a napi politikai küzdelemben való részvétel egyre nagyobb lelki megterhelést jelent számára.

– Harminc éve szolgálom Magyarországot hivatásos politikusként, túlnyomó részében az európai terepen dolgoztam. Feladataimat igyekeztem lelkiismeretesen ellátni, a magyar emberek, a választói érdekeit képviselni – írja Szájer József, aki elmondása szerint nem távozik teljesen a közéletből, ám a napi politikai feladatok ellátása helyett tudományos területen fog tevékenykedni.

A politikus egyúttal azt ígéri, hogy a közeljövőben részletesebb információt is ad új feladatairól.

A Fidesz-KDNP 2019-es európai parlamenti választási listáján Szájer József a második helyen volt Trócsányi László mögött. A kormánypártok végül tizenhárom képviselőt delegáltak az EP-be.

Arról, hogy ki kapja meg a megüresedő EP-mandátumot, a Fidesz-KDNP rövidesen tájékoztatást ígért.

Felszólalt a kettős mérce ellen az EP-ben

Szájer József a közelmúltban annak margóján szerepelt a hazai híradásokban, hogy a jogállamisági vitában többször is felszólalt az Európai Unióban alkalmazott kettős mérce ellen. A Magyar Nemzet is írt róla: az Európai Néppárt november közepén tartott frakcióülésén azt hangoztatta, hogy uniós berkekben ma politikai célokra használják fel és önkényesen alkalmazzák a jogállamiság követelményét. Néppárti kollégáinak kijelentette azt is: abszurd lenne, ha Magyarországot a vétó miatt büntetnék, ahhoz ugyanis az uniós szerződések biztosítanak jogot.

A politikus nemrég lapunknak írt véleménycikkében pedig arról értekezett: noha az uniós intézmények kérik számon leginkább a jogállamiságot, annak követelményeinek ma épp ők nem tudnak megfelelni.

Reagált a képviselőcsoport is

Szomorúan fogadtuk Szájer József képviselőtársunk döntését. Személye európai uniós csatlakozásunk, 2004 óta meghatározta a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportjának munkáját, amelynek vezetője, később elnöke lett, és képviselőcsoportunk irányvonalának alakításáért mind a mai napig felelősséget vállal. Szájer József a legismertebb és legelismertebb magyar európai parlamenti képviselővé vált – írta vasárnapi közleményében a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációja, egyúttal köszönetet mondva a politikusnak a polgári konzervativizmus és kereszténydemokrácia értékeinek előmozdításáért.

– Szájer József politikai hitvallása, Magyarország szuverenitásának és a magyar polgárok érdekeinek megalkuvás nélküli képviselete olyan értékek, amelyek a továbbiakban is képviselőcsoportunk alapelveiként szolgálnak – húzta alá a delegáció.

Forrás: magyarnemzet.hu