A lengyel kormányfőt fogadta Orbán Viktor Budapesten

Korábban már a júliusi EU-csúcson megállapodás született arról, hogy az uniós források kifizetését nem köthetik a jogállamisági kritériumrendszerhez, amely a magyar és a lengyel álláspont szerint politikai fegyverként lett volna használva. Akkoriban a holland miniszterelnök, Mark Rutte volt Orbán Viktor legnagyobb bírálója, de a tárgyalások során végül a magyar álláspont győzött.

Ám a soros német elnökség, a brüsszeli bürokrácia és az Európai Parlament vezetői a háttérben nemrég különalkut kötöttek, amely alapján – a törvényes és elfogadott egyezménnyel szembemenve – visszacsempészték a jogállamisági feltételeket.

Ez hazánk és Lengyelország szerint az uniós finanszírozás politikai feltételekhez kötése sértené az uniós alapszerződést, továbbá nem tartaná magát az Európai Tanács júliusi csúcstalálkozóján elfogadott állásfoglaláshoz., ezért borították az uniós költségvetést.

Magyarország és Lengyelország nem engedett

Orbán Viktor miniszterelnök levélben tájékoztatta Angela Merkel német kancellárt, Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét és Charles Michelt, az Európai Tanács elnökét arról, hogy a magyar kormány megvétózza az EU hétéves költségvetésével és a helyreállítási alappal kapcsolatos jogalkotást.

Egy sajtónyilatkozatban a miniszterelnök úgy fogalmazott: Az uniós szerződésekben biztosított jogával élt Magyarország, amikor megvétózta a költségvetési jogalkotási csomagot.

Az MTI-hez eljuttatott dokumentumban a kormányfő kifejti, hogy ma Brüsszelben csak azt az országot tekintik jogállamnak, amelyik beengedi a migránsokat a hazájába. Aki megvédi a határait és megvédi országát a migrációtól, Brüsszelben már nem minősülhet jogállamnak.

Lengyelország is jelezte, hogy kész vétózni. Mateusz Morawiecki kormányfő már november elején jelezte, hogy Lengyelország vétóval fog élni, ha az EU-ban nem születik az elvárásainak megfelelő költségvetési megállapodás.

Lengyelország elutasítja, hogy propagandista furkósbotként használják az Európai Unióban a jogállamiságot – hangsúlyozta Mateusz Morawiecki.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke azt javasolta, hogy az uniós költségvetési feltételrendszerről szóló lengyel és magyar kételyeket vigyék az Európai Unió Bírósága elé, de a lengyel kormányfő továbbra sem enged.

Soros György is beszállt a vitába és kiadta a parancsot Brüsszelnek

A spekuláns a Project Syndicate nevű véleményportálon az írta, hogy Európának fel kell lépnie Magyarországgal és Lengyelországgal szemben. A magyar származású amerikai milliárdos a világon az egyetlen olyan magánszemély, akinek önálló külpolitikája van, és számos esetben foglalt állást hazánk ellen.

Soros szerint Magyarország és Lengyelország azért vétózták meg az európai uniós pénzek kifizetését, mert a támogatások kiutalását jogállami feltételekhez kapcsolták, és ők nem akarnak szembenézni az ezek megsértésével járó következményekkel.

Orbán Viktor Soros megnyilatkozásaira azzal reagált a Kossuth Rádióban, hogy a világpolitika legkorruptabb emberének nevezte a spekulánst, továbbá válaszlevelet is írt, melyet a Soros írását közlő portál nem volt hajlandó lehozni.

Az ellenzék által filantrópként beállított milliárdost több alkalommal is fogadták Brüsszelben állam- és kormányfőknek kijáró tisztelettel.

A német „közszolgálati tévé” hülyének nevezte a magyarokat és a lengyeleket

A ZDF német közszolgálati csatorna egyik műsorában hangzott el, hogy Magyarország és Lengyelország tehet arról, hogy nem sikerült elfogadni az uniós költségvetést. A viccesnek szánt adásban a magyarokat és a lengyeleket is sértegetik.

A műsorban rendkívül becsmérlő szavak hangzanak el Orbán Viktorról és Mateusz Morawiecki lengyel kormányfőről. Nem törődve vele, hogy a két állami vezetőt emberek milliói választották meg, a német állami tévében gengsztereknek nevezik őket.

Később még ennél is tovább megy a német tévé, és a magyar, valamint a lengyel népet szidalmazzák. A műsorban brüsszeli tudósítót alakító hölgy úgy fogalmaz: egy új unióra van szükség, aminek lehetne az a neve, hogy „Hülye Magyarok és Lengyelek Nélküli Európai Unió”. Majd elővesz egy uniós zászlót és kivág róla két csillagot.

Forrás: hirado.hu