Még bírják a rohamot, de egy boltzár betehet a csomagszállítóknak

Egyszerre kell megbirkóznia a csomagszállító cégeknek az ünnepi szezonnal és az online vásárlások növekedése miatt amúgy is egyre nagyobb forgalommal. A hirado.hu a csomagok célba juttatásával foglalkozó vállalatokat kérdezett meg arról, hogyan készülnek az év végére.

Növekvő csomagforgalom

A koronavírus-járvány tavaszi, első hulláma idején a kijárási korlátozások és a boltbezárások miatt vásárlásaink nagy része az online térbe terelődött, ami egyszersmind a csomagforgalom kiugró növekedését is magával hozta.

A Magyar Posta adatai szerint áprilisban 30 százalékkal volt nagyobb a beérkezett csomagok száma a tervezetthez képest. Panulin Ildikó, a Magyar Posta szóvivője a hirado.hu kérdésére elmondta: a Magyar Posta előrejelzése szerint az év egészében közel 20 százalékkal lehet több a csomag, mint tavaly volt, a mennyiséget azonban jelentősen befolyásolhatják a korlátozó intézkedések.

„Az online rendelők többsége eddig kényelmi szempontból döntött a vásárlás ezen formája mellett, a járvány miatt azonban a kényelem mellett a biztonsági szempont is előtérbe került” – fogalmazott a szóvivő.

Hasonlóan látják a helyzetet a csomagszállítással foglalkozó, globális vállalatok hazai képviselői is. A GLS Hungary ügyvezetője, Farkas Gergely úgy fogalmazott: a csomagpiac jelenleg gyorsabban növekszik, mint a korábbi években, a tavasz folyamán minden csomagszállító cég kiugró forgalmat tapasztalt, ám a korlátozások feloldását követően a növekedés mértéke csökkent. Farkas Gergely hozzátette: mivel jelenleg nincsenek boltbezárások, a növekedés mértéke jelenleg nem éri el a tavaszi ütemet.

A UPS a hirado.hu-t arról tájékoztatta, hogy a fokozott keresletre válaszul világszerte mintegy százezer időszaki munkavállalót alkalmaznak az ünnepek alatt, míg nagy és közepes méretű vállalati ügyfeleikkel is szorosabban együttműködnek, hogy a csomagszállítási igényeket és a rendelkezésre álló szállítási kapacitást megfelelően össze tudják hangolni.

Felkészülés az ünnepre

A növekvő csomagforgalom ugyanakkor a megszokottnál nagyobb terhelést is jelent a szállítással foglalkozó vállalatokra. Bár az év végi rohamra eleve egyre nagyobb kapacitásokkal vágnak neki a cégek, de a jelenlegi rendkívüli helyzetben sok olyan bizonytalansági tényező van, amely alapján nehéz pontos képet adni arról, hogyan birkózik meg a szakma az év utolsó hónapjával.

A hazai és nemzetközi csomagforgalom azonban a világjárványtól függetlenül felfutóban van. A Magyar Postánál elmondták: már tavaly a logisztikai infrastruktúrájuk modernizálása mellett döntöttek. Elindították az MPL+ projektjét, amelynek célja a teljes logisztikai infrastruktúra átalakítása. A projekt keretében a posta országosan 23 depót alakít ki, tizenkilencet vidéken, négyet a fővárosban.

Nemrég készült el a posta eddigi legnagyobb depója Fóton, amely mintegy 15 ezer négyzetméter alapterületű, ez szintén hozzájárul az idei karácsonyi szezon feladatainak elvégzéséhez – mondta el Panulin Ildikó, a Magyar Posta szóvivője.

A fóti üzem látja majd el Észak-Pestet, az északi-pesti agglomerációt és Észak-Budát. A depóban mintegy 300 csomagfeldolgozó és 40 irodai munkatárs dolgozik majd.

A logisztikai infrastruktúrán túl az egyes posták is felkészülten várják a karácsonyt. „Azokon a postákon, ahol nagyobb a mindennapi csomagmennyiség, bővítjük a tárolási kapacitásokat és a helyzettől függően akár külön csomagkiadó pultok nyitására is lesz lehetősége a postáknak” – közölte Panulin Ildikó.

Farkas Gergely, a GLS Hungary ügyvezetője is jelentős fejlesztésekről számolt be a saját cégénél az év végi megnövekedő csomagvolumen kapcsán.

A GLS Hungarynél nemrégiben tovább bővítették szortírozó üzemüket, újabb tizenhét telephelyet nyitottak országszerte, így már összesen nyolcvan depóból végzik a kiszállítást.

Farkas Gergely elmondta, elegendő munkatársuk van. Hozzátette: az ünnepek előtti időszak sikere nagyban függ attól is, milyen óvintézkedésekre lehet számítani.

„Amennyiben néhány más európai országhoz hasonlóan Magyarországon is be kell zárniuk a boltoknak, úgy várható, hogy a csomagszám-növekedés robbanásszerűen megugrik, amely biztosan túlterheli az összes csomagszállítást végző céget, így csúszások fordulhatnak elő” – fogalmazott.

A UPS-nél a hirado.hu kérdésére úgy válaszoltak: a kiszállítások szervezésével törekszenek arra, hogy a megnövekedő csomagforgalom idején is biztosítani tudják a megszokott szolgáltatási színvonalat.

A UPS és nagyobb ügyfelei olyan stratégiákat dolgoztak ki, amelyek révén a csomagküldési igényeket és a szállítási kapacitásokat a csúcspontok és a kevésbé terhelt időszakok között egyenletesen tudják megosztani.

Ezek közé tartozik a hétvégi kiszállítás, valamint az ilyenkor jellemző promóciós kiszállítások egyenletes elosztása, például a black friday és a cyber week idején – tudatta a UPS.

Védekezés a vírus ellen

A bizonytalanság fő forrása a járvány, hiszen amellett, hogy nem tudni, mikor nehezedhet nagyobb nyomás a csomaglogisztika rendszerére a boltbezárások miatt, a megbetegedések közvetlenül is érinthetik a szállítást végző cégeket.

A Magyar Postától megtudtuk, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Hatóság által előírt járványügyi intézkedéseket minden esetben betartják. Az üzemekben, a postákon, valamint az irodaházakban is kötelező a maszk viselése, a munkatársaknak kézfertőtlenítőt biztosítanak, valamint fokozott fertőtlenítő takarítást rendeltek el mindenhol – közölte a cég.

„A postákon kötelező a maszkviselés, de mi arra kérjük az ügyfeleinket, hogyha otthonukban csomagot vagy személyes átvételt igénylő levelet vesznek át a kézbesítőtől, akkor is viseljenek maszkot, ezzel csökkentve a saját és a postai munkatárs megfertőződésének kockázatát” – hívta fel a figyelmet Panulin Ildikó.

A UPS-nél is nagy figyelmet fordítanak a higiénés előírásokra, a fertőtlenítésre, a maszkviselésre, a társadalmi távolságtartásra is. A járműveket és az eszközöket naponta tisztítják és fertőtlenítik, különös figyelmet fordítva a belső terekre és a karosszéria gyakran érintett pontjaira. Hozzátették: dolgozóiknak javasolják a maszk viselését a munkájuk alatt végig és különösen minden társadalmi érintkezés során.

Farkas Gergely szerint a járvány első üteme idején azt gondolták, hogy a sok érintkezés miatt éppen a csomagfutárok a leginkább kitettek a megbetegedésnek. Ugyanakkor azóta sokkal többet tudunk a betegség terjedéséről, és az jól látszik, hogy az előírásokat betartó, ügyfelekkel szinte csak fél percekre érintkező munkatársak, akik egyébként a munkanapjuk nagy részét egyedül töltik a csomagszállító autókban, jóval védettebbek, mint máskor – tette hozzá Farkas.

A GLS ügyvezetője úgy fogalmazott: „valószínűleg minden csomagszállító cég mindent megtesz, hogy kollégái megelőzhessék az esetleges Covid-fertőzést, amennyiben azonban valahol tömegesen esnének ki a csomagszállításban dolgozó kollégák, úgy az szintén csúszásokat okozhat.”