Ismét lesz Kutatók Éjszakája a vásárhelyi Mezőgazdasági Karon

Csaknem 100 program várja online az érdeklődőket november 27-én.

A Szegedi Tudományegyetem karai, intézetei és tanszékei az idei esztendőben online programokkal várják az érdeklődőket a Kutatók Éjszakáján november 27-én. Bemutatkozik például a Szegedi Tudományegyetem új, 3D központja; a Mezőgazdasági Kar a korábbi évek legnépszerűbb programját, a kisállatboncolást mutatja be videón; az érdeklődők hallhatnak előadást a bibliai ihletésű disztópiáról és „kikölcsönözhetnek” egy kutatót is. Meghallgathatják azon kutatás eredményeit, amely a koronavírus aggodalmak meghatározó tényezőit vizsgálta egyetemisták körében; megismerhetik a nanorészecskék szerepét a tumorbiológiában; valamint a zsonglőrködés és matematika összefüggéseit is megismerhetik. Hallhatnak előadást a fekete lyukakról; készíthetnek térképet; megtudhatják, milyen játékokat játszottak az ókori Rómában, és hogy mivel foglakozik egy gyógyszerkémikus a szabadidejében; hogy hogyan érhető tetten a humor a vázaképeken, valamint, hogy milyen szennyvíztisztítási technikákat alkalmaznak manapság.

A sok-sok programot nem könnyű átlátni, sorba rendezni – ebben segít az SZTE munkatársai által fejlesztett ingyenes mobilapplikáció, az ingyenesen letölthető SZTE Kutatók Éjszakája digitális programfüzet. A mobil alkalmazás az alapvető tájékoztatás mellett (leírások, időpontok, helyszín, előadók) lehetőséget nyújt az érdekesnek talált előadások külön listába való rögzítésére is.   Az applikáció az 5.0-nál magasabb verziószámú Android, illetve iOS 11 és 12 rendszerekre elérhető és „SZTE Kutatók Éjszakája” néven a Google Play és App Store áruházakból ingyenesen letölthető.

AZ SZTE Kutatók Éjszakája programfüzet a Szegedi Tudományegyetem honlapjáról tölthető le. A szegedi egyetem is készült játékkal, a programfüzetben ennek részleteit is megtalálják az érdeklődők.

Az SZTE programjai a Kutatók Éjszakája honlapon is megtekinthetők, a regisztrációköteles programokra itt lehet majd jelentkezni – érdemes sietni, mert a helyek gyorsan betelnek!

A kutatók ünnepe a Kutatók Éjszakája: az Európai Unió Bizottsága 2007-ben indította útjára ezt a kezdeményezést, hogy Európa-szerte megismertesse a fiatalokkal a kutatói pályát. A programok látogatásához tudományos előképzettség nem szükséges. A szegedi egyetem idei programjainak lebonyolításában mintegy 200 kutató, oktató és hallgató vesz részt.

Borítókép: Illusztráció (Archív)