Rácz Gabó: „Mindenkit húz a szíve és képes teljes beleadással küzdeni a csapatért!”

A hétvégén a tervek szerint újabb NB II-es bajnokit játszik a Hódmezővásárhelyi LKC felnőtt csapata. Ez alkalommal Rácz Gabriellával, Gabóval, kapusunkkal beszélgettünk, aki a KSZSE ellen is remek védésekkel segítette győzelemhez a csapatot!

– Hogy értékeled a KSZSE elleni meccset? Dankó Ervin nagyon pozitívan nyilatkozott a teljesítményedről. Ráadásul tavasszal pont egy KSZSE elleni párharc volt a debütáló meccsed a felnőttek között.

– Szerintem jól szerepeltünk a KSZSE elleni meccsen. Ervin nyilatkozatában elmondta, hogy a védekezésünk nem olyan volt, mint szokott, de hál’ istennek meccs előtt Fannival együtt jól a fejünkbe véste a húzó játékosok lövéseit. Dobos Józsefnek is sok köszönettel tartozom, hiszen az egész meccsen taktikai tanácsokkal látott el. A dicséretet én is megkaptam, és nagyon örültem neki, hiszen ez volt az első meccs, ahol huzamosabb ideig tudtam a kapuban állni, és nagyon jól éreztem magam. Már reggel azzal a gondolattal keltem, hogy megvertük a Szegedet, és végig ez a tűz hajtott engem. Igen, tavaly pont ellenük játszottam első meccsem a felnőttekkel, és akkor is sok pozitív visszajelzést kaptam, így volt egy olyan szintű megnyugvás bennem hogy már valamilyen szinten ismerem őket, és tavaly is sikerült védenem ellenük.

– Mennyivel és miben másabb ez a szint, mint az ifi bajnokság?

– Sokkal gyorsabb a játék, mint az ifiben. Gyorsabban jár a labda, faultból is képesek továbbjátszani a labdát a játékosok, és a lövőerejük is nagyobb. De szerencsémre van előttem egy olyan fal, akikben teljes mértékben meg tudok bízni, számíthatok a segítségükre. Sajnos ezt az Ifiben néha kimaradozik, mert a lányok még nincsenek úgy összeszokva. De fejlődünk és hiszem, hogy év végére egy hasonló szintet tudunk elérni ott is.

– Hogy értékeled a felnőtt csapat eddigi teljesítményét?

– Szerintem a lányok csodásak. Az edzés munkájuk is remek. Én még nem voltam olyan edzésen, ahol a lányok többsége ne hajtana vagy küzdene. Látszik rajtuk, hogy szeretik ezt a sportot. Nem azt jelenti, hogy nem lehet rossz napjuk, de én úgy érzékelem, amint fellépünk a pályára, akár csak edzésen, akár meccsen, mindenkit húz a szíve és képes teljes beleadással küzdeni a csapatért.

– Mit vársz a hétvégi Gyomaendrőd elleni meccsen, amely sajnos ismét zártkapus lesz.

– Egyértelműen két ponttal a zsebemben szeretném elhagyni az Aréna kapuit. Ez a véleményem szerint lehetséges is. Játszottunk ellenük a nyáron is, tehát valamennyire tudjuk, mire számítsunk. Ervin már fel is állította a taktikát, amiben biztos vagyok, megint benne van a kulcs, amivel nyerni tudunk. A lányokkal pedig mindent megteszünk, amit csak tudunk, hogy büszkén távozhassunk.

A szombati zártkapus találkozó 16 órakor kezdődik.

Hajrá, HLKC!

HLKC