Évente több mint 13 milliárd forintot költenek a magyarok kapszulás kávéra

Évente több mint 13 milliárd forintot költenek a magyarok kapszulás kávéra

Évente mintegy 13,4 milliárd forintot költenek a magyarok kapszulás kávéra a Nielesen adatai szerint, a piackutató számait ismertető Costa Coffee közleménye szerint tavaly a kapszulás kávék értékbeni részesedése a kiskereskedelmi kávéforgalomból már 23 százalékos volt.

Különleges fotók, jótékony cél – érkezik a Szeretem Vásárhelyt naptára 1

Különleges fotók, jótékony cél – érkezik a Szeretem Vásárhelyt naptára

A Szeretem Vásárhelyt Egyesület idén is, immáron harmadik alkalommal jelenteti meg a vásárhelyi képekből álló naptárját. A befolyt összeget az Aranyossy Ágoston Református Óvoda és Általános Iskolának ajánlják fel.
Szijjártó: megérkezett az Oroszországban gyártott oltóanyag mintája Budapestre

Szijjártó: megérkezett az Oroszországban gyártott oltóanyag mintája Budapestre

Megérkezett az Oroszországban gyártott oltóanyag mintája Budapestre, a magyar szakemberek elkezdhetik a vakcina tanulmányozását, hogy a lehető legmegalapozottabb döntést hozzák az esetleges felhasználhatóság és engedélyezés ügyében - jelentette be közösségi oldalán a külgazdasági és külügyminiszter csütörtök délután.
Markáns lehűlés várható, néhol havas eső, hó is eshet

Tovább hűl az idő a hétvégén

A leghidegebb órákban néhol komolyabb mínuszok is lehetnek. A hegyekben esetleg hó is eshet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.
Operatív törzs: hétfőn 144 alkalommal intézkedtek a maszkviselés szabályainak megsértése miatt

Operatív törzs: egyre többen tartják be a kijárási szabályokat

Szerdán 289 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök a kijárási tilalom megsértése miatt, de a szankciók száma folyamatosan csökken, egyre többen tartják be a szabályokat - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a csütörtöki online sajtótájékoztatón.
Visszaélésre figyelmeztet az Auchan

Ha ilyen szalonnát vett, vigye vissza a boltba!

Listeria monocytogenes baktérium jelenléte miatt kezdeményezte a forgalmazó Auchan Kft. az Auchan Tuti Tipp szeletelt bacon szalonna elnevezésű termék forgalomból visszahívását - tájékoztatta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-t.
2

Szén-monoxid érzékelőket adományoz a megyei katasztrófavédelem

Füstérzékelőket és szén-monoxid-érzékelőket vett át október végén a Csongrád-Csanád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság az Országos Tűzmegelőzési Bizottságtól. A berendezéseket rászoruló családok körében osztják ki a megyei katasztrófavédelem szakemberei.
Rácz Gabó: „Mindenkit húz a szíve és képes teljes beleadással küzdeni a csapatért!”

Rácz Gabó: „Mindenkit húz a szíve és képes teljes beleadással küzdeni a csapatért!”

A hétvégén a tervek szerint újabb NB II-es bajnokit játszik a Hódmezővásárhelyi LKC felnőtt csapata. Ez alkalommal Rácz Gabriellával, Gabóval, kapusunkkal beszélgettünk, aki a KSZSE ellen is remek védésekkel segítette győzelemhez a csapatot!
Vásárhelyi Fidesz: Márki-Zay az egyetlen, aki a járvány idején új adóemeléseket vezet be 1

Vásárhelyi Fidesz: Márki-Zay az egyetlen, aki a járvány idején új adóemeléseket vezet be

A Fidesz-frakció nem támogatja, hogy a vásárhelyi városvezetés földadót vezessen be, illetve megemelje az önkormányzati lakbéreket és a gyermekétkeztetés díjait – jelentették ki Benkő Zsolt és Cseri Tamás képviselők csütörtök reggel.
A cukros üdítőitalok fogyasztása növelheti a rák kockázatát

Kevesebb ásványvíz és üdítő fogy az országban

Csaknem 7 százalékkal 18,5 millió hektoliterre csökkent az ásványvizek, ízesített vizek, szénsavas üdítőitalok, gyümölcslevek és jegesteák eladott mennyisége az első kilenc hónapban a tavalyi év hasonló időszakához képest - közölte a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség titkára az MTI-vel.
A kérdőív kitöltése nagyon nagy segítség a vírus elleni intézkedésekhez

A fertőzöttek száma már több mint 56,2 millió

A világon 56 202 247 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 1 349 339, a gyógyultaké pedig 36 146 875 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli adatai szerint.
Magyar-török - Kétgólos győzelemmel feljutás az élvonalba 1

Magyar-török – Kétgólos győzelemmel feljutás az élvonalba

A magyar labdarúgó-válogatott megnyerte csoportját a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban, és feljutott az élvonalba, mivel szerdán az utolsó, hatodik fordulóban 2-0-s győzelmet aratott a török csapat felett, míg az eddig éllovas oroszok kikaptak Szerbiában.
Jó reggelt, Vásárhely! 651

Jó reggelt, Vásárhely!

November 19. napja van, ami egyben a nemzetközi férni nap és a dohányzásról való leszokás napja! Sokfelé párás, ködös, borongós idővel indul, napközben pedig 6-14 fok valószínű.