Városháza_Polgármesteri_Hivatal

„Karbantartásért imába foglalandó a név! Márki-Zay Péter fejlesztésekkel kapcsolatos posztját olvasva jöttem rá, hogy én nem csak egy családapa, hanem minimum egy ünneplésre érdemes szuperhős vagyok” – írta szerkesztőségünknek küldött olvasói levelében K. Péter. Az írást változtatás nélkül közöljük.

„A karbantartás az új fejlesztés!

Karbantartásért imába foglalandó a név!

Márki-Zay Péter fejlesztésekkel kapcsolatos posztját olvasva jöttem rá, hogy én nem csak egy családapa, hanem minimum egy ünneplésre érdemes szuperhős vagyok. Mert bizony én is cseréltem már itthon égőt, ahogyan a karbantartók Hódmezővásárhelyen, és én is kiírtam már a postaládánkra a nevünket. Sőt, amikor elrepedt a kisszobai szemetesláda, vettem egy másikat. Szóval ilyen apróbb KARBANTARTÁSI munkákat bizony én is elvégeztem az évek során, viszont soha nem jutott eszembe, hogy erről külön előadást tartsak a feleségemnek. De most, hogy látom, hogy egy városvezetőt a mennybe menesztik a hívői a karbantartói munkáért, azt gondolom, hogy hős vagyok én is. Hiszen engem is megválasztottak! A feleségem több más önjelölt ellenében rám szavazott, és ha már mellettem döntött, foglalja minimum imába a nevem, ha legközelebb kicserélem az elemet a távirányítóban. Boruljon a lábam elé, ha a kert és a járda között kiskapával kijelölök neki egy csapást, ahol bejárhat. Csókolgassa a kezem, ha a rozsdásodó kislapát helyett másikat vásárolok itthonra.

Mert ha ez Hódmezővásárhelynek a mérce, ez ma a „lájkolandó” teljesítmény, sőt fejlesztési eredmény, akkor bizony legyen otthon is elég ennyi a jóból, hiszen én csak egy hétköznapi férj vagyok, és ha mint ilyen simán felérek a polgármesteri teljesítmény tetejére, akkor van miért ünnepeltetni magam.

Nem, csak viccelek! Az én feleségem természetesen örül, ha kicserélem az égőt, megköszöni. Ha vágok neki egy csapást a kert bejáratánál, átölel érte, de mindketten tudjuk, hogy ez a minimum elvárható tőlem, hogy ez az, amit már csak azért megérdemel, mert megválasztott. Megérdemli, hogy minimum elvégezzek néhány házkörüli teendőt, hiszen ez a MI házunk és én vagyok a férfi a családban.

Viszont ennyi nekem hétköznapi férjként és családapaként sem elég. Nem fogom ünnepeltetni magam az alapvető dolgokért, de tenni fogok azért, hogy a mi házunk valóban fejlődjön. Elvégzem a munkám itthon és a munkahelyemen is. Értünk, a családunkért. Nem várok érte elismerést, nem kérek lájkokat, hiszen ez a dolgom, ezért vagyok én a családfő.

De vajon Hódmezővásárhelynek mikor lesz ismét a városért dolgozó Polgármestere. Addig is, míg ez megtörténik, örüljünk a korábbi vezetés még ma is folyó fejlesztéseinek, mert így legalább úgy tudunk tenni, mintha fejlődnénk. Legalább magunknak is tudunk még hazudni 1-2 évig. Aztán egyszer csak elfogynak az égők és a fejekben új láng gyúlik…

K. Péter”