Ötödik meccsüket nyerték a HLCK serdülői

Izgalmas mérkőzést játszott a héten a HLKC serdülő csapata – a lányok a Ferencváros fiataljaival játszottak és le is győzték őket.

Kiválóan kezdődött a párharc vásárhelyi szempontból, hiszen zsinórban öt HLKC-s góllal indult a találkozó, a megszerzett előnyt pedig tulajdonképpen végig sikerült megtartaniuk a lányoknak. Olykor ugyan három gólra feljöttek a fővárosiak, de az első játékrész végére mégis visszaállt az ötgólos különbség.

A második felvonásra sem változott jelentősen a játék képe, a lányok magabiztosan játszottak, ráadásul mindenki szerepet kapott és mindenki jól szállt be a játékba. Igazi örömjáték volt ez, aminek végül 30-24-es győzelem lett a vége.

Leány kézilabda serdülő II. osztály, Keleti csoport

Hódmezővásárhelyi LKC – Ferencvárosi TC II. 30-24 (15-10)

HLKC: Prikler, Fehér 7, Bereczki 1, Varga 6, Petróczi, Nagygyörgy 1, Fürdök 2, Rácz G., Földesi B., Nyilas 1, Jován, Bugnó 6, Körtvélyessy 1, Bozó 1, Hódi 2, Molnár 2.
Edző: Deák Tamás

Nyilatkozat: „Nagyon fegyelmezetten és pontosan játszottunk a Fradi ellen. Betartották a lányok az utasításokat, és nagyon örülök, hogy láttam téthelyzetben azt, amit edzéseken gyakorolunk. Mindenki sok játéklehetőséget kapott és éltek is vele. Gratulálok, igazi csapatként nyertünk.”