Nagy győzelemmel jutott tovább a Kosársuli a kupában

A Hepp Kupa 3. fordulójában igazi dél-alföldi rangadót játszott a Vásárhelyi Kosársuli a Békés ellen – nem is akárhogy.

Nincs könnyű dolga az NB I/B Zöld csoportjában szereplő csapatok zömének, a járványhelyzet mellett az erőltetett bajnoki menettel is fel kell fenni a harcot fizikálisan. A Vásárhelyi Kosársulira a szombati, Egerben aratott győzelem után kedd este Békéscsabán várt Hepp Kupa-találkozó a Békés ellen – hogy a pénteki, szintén idegenbeli, pápai mérkőzésről már ne is beszéljünk.

A szezont ellenben remek formában kezdte Tóth Tamás együttese, és szerencsére ez a magabiztosság folyamatos, sőt, tovább növekszik. A bajnokságban két győzelemmel és két vereséggel rajtoló, régi ismerősnek számító, például az előző szezonban még Kosársuli-játékos Hargitai Krisztiánt is soraiban tudó békésieket nem érdekelte a mieink utóbbi hetekben mutatott teljesítménye, erős riválishoz méltó módon indították a találkozót, három és fél perc után 8-0 állt az eredményjelzőn. Az első vásárhelyi pontokat Molnár Bence szerezte, majd a negyed második felére belerázódott a csapat: Varga Ákos triplájánál egyenlítettünk (11-11), Vuk Pavlovic kettesénél átvettük a vezetést, majd Varga Zalán és Béres Nándor hárompontosa tovább növelte az előnyt, ami az első tíz perc végén 22-16-os állásban realizálódott.

A második negyedben hasonlóan alakultak a szerepek, a Békés futott a Kosársuli után, ám az utolérés egyszer sem sikerült, sőt, egy 9-0-s, zseniális rohammal megnyugtató különbségre tettünk szert. A tízpontos fór a negyed végén nőtt tovább, Varga Ákos percei után csapatkapitányunk kosarai következtek, stílszerűen Pavlovic közelije után vonulhattak pihenőre a felek (37-50).

A szünetet követően igyekezett közelebb zárkózni Balog Vilmos gárdája, ám a remek csapatösszhangra nem volt ellenszerük, a lepattanókban és az asszisztokban jeleskedő Kosársuli félig-meddig lezárta a meccset: Béres triplájánál a 26. percben már a húsz pontot súrolta a differencia, végül Bodócsi Benjámin törte fel ezt a határt a harmadik tíz perc végeztével (51-71).

A hajrában a rotáció is főszerepben volt Tóth Tamásnál, több játékos is pihenőt kapott, a Békés pedig továbbra sem tudott lényegi módon lőtávolon belül kerülni. A hárompontosokkal próbálkozó vendéglátót jól hatástalanították a mieink büntetői a végjátékban, és úgy alakult ki a 93-76-os vásárhelyi győzelmet jelentő végeredmény, hogy a Kosársuli mind a 12 játékosa kapott játékpercet – sőt, öten is tíz pont fölé jutottak. Soha rosszabb meccset, a kupakaland tovább folytatódik!

Hepp Kupa, 3. forduló:

Békési SzSK-Vásárhelyi Kosársuli 76-93 (16-22, 21-28, 14-21, 25-22)

Békéscsaba, Evangélikus Sportcsarnok. Vezette: Tóth, Varga, Drenyovszki

Békés: Széphelyi 2, Balog 13/6, Krstic 14/6, Meleg 2, Hargitai 13/3

Cserék: Frikker 21/6, Cvijin -, Vass 9/9, Szabó 2

Vezetőedző: Balog Vilmos

Kosársuli: Molnár 10, Varga Á. 19/6, Béres 15/9, Bálint 7/3, Perák –

Cserék: Varga Z. 14/6, Rostás 6, Pavlovic 12, Bodócsi 7/3, Kozma 3/3, Acimovic -, Megyesi –

Vezetőedző: Tóth Tamás

Tóth Tamás: Erőltetett menetelés közepette vagyunk, örülök a nagyarányú győzelemnek és a továbbjutásnak. Ismerjük a Békés játékát, mégis kicsit álmosan kezdtünk, de a következő 30 percben beletettük azt a komoly munkát, amit elvárok. A negyedik negyedben már tudtam pihentetni a kulcsjátékosaimat a pénteki, Pápa elleni bajnokira is gondolva, senki sem játszott túl sokat, de azt annál eredményesebben. Megfelelő tartása és karaktere volt a csapatomnak, helyenként kifejezetten tetszetős megoldásokat találtunk. Talán még húsz pontnyi különbség beragadt a hibáink miatt, ezeket igyekszünk javítani. Nem szoktam a játékvezetéssel foglalkozni, de kordában tartották a derbit, szakmailag magas szintű munkát végeztek.  Számomra külön öröm, hogy a szülővárosomban, Békéscsabán sikerült nyernünk a riválisunk ellen, hálás köszönettel tartozom a játékosaimnak és a megyeszerte kilátogató ismerősöknek, akik értünk szorítottak!

Folytatás október 30-án, pénteken a Pápa otthonában – az U20-as csapat 16 órától, a felnőttcsapat 18 órától lép pályára.

Hajrá, Kosársuli!

Forrás: vasarhelyikosarsuli.hu