Visszaáll az önkormányzat ügyfélfogadása Mártélyon

A következő, novemberi rendes ülésen a mártélyi testület arról tárgyal, hogy feloszlassák-e magukat. Két képviselő nyújt be ezzel kapcsolatban bizalmatlansági indítványt Putz Anita polgármester ellen – értesült portálunk. 

Szerda délután testületi ülést tartottak Mártélyon, ahol két képviselő indítványára döntés született arról: a következő ülésen határozati javaslat kerül a képviselők elé arról, hogy feloszlassa-e magát a grémium, azaz lényegében bizalmatlansági indítványt nyújtanak be Putz Anitával szemben – tudta meg lapunk az egyik helyi képviselőtől.

Az ügy előzménye, mint megírtuk, hogy a 2019 októbere óta Putz Anita polgármester által vezetett település gyakorlatilag egyetlen pályázatot sem nyer, ráadásul a falu vezetése nem ápol jó kapcsolatot Lázár Jánossal, a térség országgyűlési képviselőjével. – A többség szeretné ezt a viszonyt rendezni, azonban Putz Anita személye ezt nem teszi lehetővé – fogalmazta meg portálunknak a testület egyik tagja.

A mártélyi polgármester egyébként – mutattunk rá – veszélyes játszmába kezdett, ugyanis nemrég Orbán Viktor miniszterelnöknek írt levelet, amelyben többek között Maruzsa Zoltán oktatási államtitkárra és Lázár Jánosra panaszkodik. Putz Anita a dokumentumban többek között magyarázkodik a miniszterelnöknek, mert szerepelt a Márki-Zay Péter által támogatott politikusok választási listáján, majd a hűségét bizonygatva azt kéri a kormányfőtől, hogy járjon el abban, hogy Lázár János és közte kialakuljon az együttműködés.

Az eset kapcsán megírtuk: nagyon veszélyes egy ilyen lépés, mivel a politika alapvető illemszabályait lépheti át a levél. Egy ilyen lépés ugyanis ritkán javít a jó kapcsolaton, ezért tapasztaltabb politikusok ilyet nem is tesznek, és aki hasonló lépésekre szánja el magát, akörül általában gyorsan elfogy a levegő.