Lebukott a bitcoinbányát üzemeltető DK-s képviselő

Áramlopási ügybe keveredett a Demokratikus Koalíció egyik politikusa a fővárosban. A rendőrség annyit közölt, hogy a VII. kerületi önkormányzat épületében jártak lopás gyanúja miatt – írja a hirado.hu.

A Demokratikus Koalíció elismerte, hogy egy kerületi képviselőjük az érintett, aki egyből lemondott a mandátumáról, és kilépett Gyurcsány Ferenc pártjából. Bitcoinkereskedést folytathatott hivatali gépéken, ami havonta akár több százezer forinttal növelhette az önkormányzat villanyszámláját – hangzott el az M1 Híradójában.

Áramlopás miatt tartottak házkutatást a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai pénteken a VII. kerületi polgármesteri hivatalban, ahol a nyomozók számítógépeket foglaltak le.

Az Országos Rendőr-főkapitányság megerősítette, hogy egy feljelentés alapján indult a nyomozás ismeretlen tettes ellen a VII. kerületi polgármesteri hivatalban.

Bajkai István, a kerület volt fideszes alpolgármestere a Telexnek azt mondta, hogy az egyik DK-s képviselő, Borka-Szász Tamás irodájában bitcoinbányát üzemeltettek, ezért foglalták le a rendőrök az ott talált számítógépeket.

Borka-Szász Tamás tavaly a DK, a Momentum, az MSZP, a Párbeszéd és az LMP közös jelöltjeként szerzett önkormányzati mandátumot. A politikus, aki korábban a Gyurcsány-párt elnökségének is tagja volt, a történtek miatt lemondott mandátumáról, és kilépett a DK-ból.

A lemondás és a kilépés tényét a párt sajtóosztálya közleményben megerősítette.

Niedermüller Péter DK-s polgármester nem kívánta kommentálni a hírt, hogy párttársa a hivatali számítógépén bányászhatta magának a kriptovalutát. A közösségi oldalán már beszédesebb volt a polgármester.

Bejegyzése szerint alig kap levegőt, hogy kiderült, épp egy DK-s lepleződött le. Azt is leírja, hogy le van sújtva, és ordítani tudna. Majd felteszi a kérdést: „mi az öreg ördögnek kell ilyen baromságot csinálni?”

A bitcoin bányászata, vagyis egy számítógép erőforrásainak átengedése ismeretleneknek, önmagában nem bűncselekmény.

A huzamosabb időn keresztül tartó maximális igénybevétel azonban jelentős, akár havi százezer forintos nagyságrendű áramfogyasztással is jár. Ezért folyhat áramlopás miatt eljárás a Demokratikus Koalíció most már csak volt képviselője ügyében.

Forrás: hirado.hu