Lázár János: bajban, veszteségben, gyászban a hit jelenti a végső segítséget 5

A 12. században épült kiszombori körtemplom felújításának átadásán a térség országgyűlési képviselője arra emlékeztetett, hogy a világjárvány megmutatta: a tudósok küzdelme, és az állami vezetők szervező munkája mellett a hitre is szükség van a baj elhárítás érdekében.

A makói térségben a Szeged-Csanádi Egyházmegyének, a Vidékfejlesztési Hivatalnak, a Magyar Falu Programnak és a Területi Operatív Programnak köszönhetően több templom is megújul, ezek közül a legrégibb a 12. században épült kiszombori körtemplom, melyhez hasonló csak három áll az egykori Magyar Királyság területén.

Lázár János: bajban, veszteségben, gyászban a hit jelenti a végső segítséget 2

A felújított rotundát vasárnap reggel hálaadó szentmisével adták át, amelyet Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke celebrált. A település polgármestere köszöntőjében kiemelte, Kiszombor műemlékekben rendkívül gazdag, de múltjával mind közül kiemelkedik a körtemplom.

– A rotunda múltunk őrzőjeként, letűnt évszázadok tanújaként magasodik fölénk, bizonyítva szövevényes történelmünk sokszínűségét. A mai nappal ismét gazdagabb lett közösségünk, méltán lehetünk büszkék erre a páratlan kincsre, amely szinte egyedi a Kárpát-medencében. – fogalmazott Szirbik Imre, egyúttal megköszönve az egyházmegyének és a térség országgyűlési képviselőjének a felújítása érdekében végzett munkájukat.

Lázár János a beszédében arra emlékeztetett, hogy Kiss-Rigó László már második évtizede látja el szolgálatát az egyházmegyében, és a 2000-es évek elején még sokakat meglepő próbálkozása volt, hogy templomok építésébe, újításába kezdett.

Lázár János: bajban, veszteségben, gyászban a hit jelenti a végső segítséget 1

Többek között a kiszombori rotunda felújítása is bizonyítja azonban, hogy ez az örök kitartás, és felismerés mennyire fontos, hiszen a körtemplom eredeti feladata az egyház történelmében a baj elhárítása.

– Sokan azt gondolják, hogy a 21. században, a mindent elsöprő globalizmus és liberalizmus idején, amikor virágzik a nihilizmus, és az ateizmus, már nincs szükség templomokra, felesleges felújítani a templomokat. Az elmúlt hat hónap azonban minden olyan embert, aki hit nélkül éli a világát, úgy gondolom közelebb vitt az Istenhez. – mutatott rá a térség országgyűlési képviselője, ugyanis mint kiemelte:  a világjárvány megmutatta, hogy a tudósok küzdelme, az állai vezetők szervező munkája mellett a hitre is legalább akkora szükség van a gyógyulás és baj elhárítás érdekében.

Mint fogalmazott, megtanultuk – amit az elődeink pontosan tudtak -, bajban, veszteségben, gyászban az egyház és a hit jelenti a végső segítséget.

Lázár János: bajban, veszteségben, gyászban a hit jelenti a végső segítséget 3

A hálaadó szentmisén a térség több polgármestere mellett makói önkormányzati képviselők is részt vettek.

Nagy Szabolcs
Makó Híradó
Fotók: Gémes Sándor