Lázár János nincs száműzetésben

Az ország, sőt a Fidesz sorsa is azon múlik, hogy a vidéken élő fiatalok számára tud-e jövőt biztosítani – jelentette ki a Magyar Nemzetnek adott interjúban Lázár János egykori kancelláriaminiszter. A politikus kiemelte: 2018 óta tanul és tapasztalatokat szerez, látszólag kis feladatokat lát el nagy alázattal. Azt ígéri, a következő években a Fideszen belül és azon kívül is hallani fognak még róla.

– Csepreghy Nándor egykori államtitkárral közösen a közelmúltban kiadták a Nincs több pezsgő – Churchill és a pénz című könyv magyar változatát, amelynek szerzője David Lough brit befektetési és adóügyi tanácsadó. Milyen a fogadtatása a könyvnek?

– Kifejezetten jó. Ez talán nem is meglepő, mert bár non-fiction könyvről van szó, úgy olvastatja magát, akár egy kalandregény. A történetben csakugyan minden adott, ami egy bestsellerhez kell: karakteres főhős, háború, szerelem, pénz… Ez utóbbi, Churchill pénzügyei ugyanis nem a kizárólagos témáját adják a kötetnek, inkább csak a sajátos nézőpontját. David Lough olyan – mások által korábban nem kutatott – dokumentumokhoz jutott hozzá, mint Churchill bizalmas följegyzései vagy bankszámlakivonatai. Ezeken keresztül vizsgálta meg és beszélte el újra a brit oroszlán történetét.

– A könyvből az is kiderül, hogy Churchillnek fékezhetetlen játékszenvedélye volt, folyamatosan tőzsdézett, a szorult helyzetekből nemegyszer a barátai mentették ki. Lenne helye a néhai miniszterelnöknek a mai európai vagy éppen magyar politikai életben?

– A mai mércével nem lehet a XX. század első felét vizsgálni, mint ahogy az akkori megoldásokat sem lehet érvényesnek tekinteni a mostani viszonyok között. Elég, ha arra az ádáz küzdelemre utalok, amit Churchill az adóhatóságok ellen folytatott. A személyi jövedelemadó intézményét és főképp a gyakorlatát például tűrhetetlennek tartotta. Ehhez persze hozzátartozik az is, hogy annak a mértéke a második világháború végén Angliában akár a 97 százalékot is elérhette. Churchillel kapcsolatban azonban fontos megjegyezni, hogy mindig különbséget tudott tenni a személyes pénzügyei és a közügyek között. Ha az elvei és a pénzügyei szembekerültek, mindig az előbbi javára döntött. Az más kérdés, hogy az élete arra is példa: a politika és a gazdaság egymástól elválaszthatatlan. Aki ezt tagadja, az nem alkalmas egy közösség vezetésére.

– Nem eredményez ez veszélyes helyzetet?

– Akik ezt a könyvet olvassák, megértik ennek a két világnak az okos és ésszerű együttműködését, sőt szükségszerűségét. Magyarországon prüdériából vagy rossz hagyományból nem beszélünk a politika és a pénz viszonyáról. Holott a történelmi példák, Churchillé is, azt mutatják, hogy az államférfiúi függetlenségnek – nem csupán a gondolkodás, hanem a cselekvés függetlenségének – egyfajta anyagi függetlenség a feltétele. Ez az egyén és a közösség szintjén is igaz: ha egy ország, illetve annak politikai elitje nem akar külső erők strómanja lenni, akkor a nemzeti tőke és a politikai elit között átlátható és korrekt együttműködést kell kialakítani. Fogalmazhatunk úgy is, ha nem a pénzért akarunk politikát csinálni, akkor nem lehet pénz nélkül politizálni. Ezért hiszek abban, hogy helyes, ha a nemzeti tőkének van meggyőződése, és annak megfelelő politikai szerepvállalása. Ahogy abban is, hogy kívánatos, ha egy politikusnak van, tud lenni a politikán kívüli egzisztenciája. Ez Churchill esetében az írás volt.

– A pénz, illetve annak hiánya előjött a Magyar Teniszszövetségnél is, amelynek július végén lett az elnöke. Hol tart most a rendteremtés?

– Korábban sem rejtettem véka alá, hogy komoly fenntartásaim vannak a professzionális sport állami támogatásával. A Magyar Teniszszövetség közgyűlésének elsöprő döntése alapján és a kormány felkérésének köszönhetően most mégis (vagy éppen ezért) nekem jutott a feladat, hogy az ottani pénzügyeket rendbe tegyem. A szövetség az Orbán-kormánynak köszönhetően 12 milliárd forint támogatást kapott az elmúlt években, ennek ellenére mégis 3,6 milliárd forintos hiányt hozott össze. Azt remélem, hogy minden sportszövetség vezetőjének a felelősségére rávilágít ez az ügy. Azok a sportvezetők, sportolók, akik a kormányzat által az adófizetők pénzéből komoly lehetőséghez jutnak, felelősséggel tartoznak. Sajnos a teniszszövetség ügye sokat árt a kiemelt sportágak támogatásának és társadalmi megítélésének. Főleg, hogy az országban eleve sokan vitatják, vajon a sportra ennyit vagy így kell-e költeni. Ezért is fontos, hogy korrekt konszolidáció menjen végbe. Nem boszorkányüldözést folytatunk, de a felelősséget mindenkinek viselnie kell.

– Mi a személyes célja a szervezet élén?

– Az egy évre vállalt elnöki ciklusomban két célom van. Az egyik, hogy december 31-ig rendezzük a pénzügyi hiányt. Napokon belül ki szeretnénk fizetni 1,3 milliárd forint szállítói tartozást, és hasonló összeggel vagyunk adósak nemzetközi szervezeteknek, ügynökségeknek, illetve sajnos van tartozásunk sportolók, bírók, egyesületek felé is. Fontos, hogy a kormánnyal is lezárjuk az elszámolást. A kabinet jelenleg úgy látja, hogy a megkapott 12 milliárd forintból a szövetségnek másfél milliárd forintot vissza kell fizetnie. Csak ezek után merülhet fel az, hogy 2021–22-ben a kormány tud-e azoknak a vidéki teniszközösségeknek segíteni, ahol kiváló akadémiák, iskolák működnek. A másik célom épp az ezzel kapcsolatos javaslatok kidolgozása.

– Az ország önt elsősorban politikusként ismeri. Manapság azonban leginkább Hódmezővásárhelyen és térségében foglal állást politikai kérdésekben. Nem érkeznek jó hírek a Márki-Zay Péter vezette városról…

– Tudomásul vettem, hogy 2018-ban és 2019-ben a választópolgárok úgy döntöttek, Márki-Zay Péterre bízzák a városukat. A kegyelmi időszaknak azonban vége. Három év után már nem lehet visszafelé mutogatni, a város jelenlegi állapotáért kizárólag a polgármester felel. A város állapota pedig elkeserítő. Vásárhely megtorpanása és lemaradása kárt okoz még azoknak is, akik a polgármester-választáson Márki-Zay Péterre szavaztak. Ennek elsősorban az az oka, hogy a polgármester nem foglalkozik a város dolgaival. Hódmezővásárhelynek a szó klasszikus értelmében nincs is polgármestere, csak egy önjelölt miniszterelnök-jelöltje. A múltkor valaki úgy fogalmazott: Márki-Zay Péternek annyi az igazolatlan hiányzása, amennyiért egy diákot az iskolában már megbuktatnának. Beszédes, hogy nemrég jelentkezett a szerencsi időközi választásra szavazóköri biztosnak, pedig odahaza is volna munka elég. Talán úgy gondolja, nem ő van Vásárhelyért, hanem Vásárhely őérte. Csak az a baj, hogy ez a téveszme egyre több pénzébe, évébe és lehetőségébe kerül a városnak. Nem ezt ígérte a vásárhelyieknek, de nem olyannak ismerem a szülővárosom polgárait, mint akik sokáig tűrik ezt a „vert visz veretlent” játékot. Szerintem legkésőbb 2024-ben lehetővé teszik Márki-Zay Péter számára, hogy kizárólag a nagypolitikai álmaira koncentrálhasson…

– Veszélyezteti a polgármester ténykedése a Modern városok program hódmezővásárhelyi fejlesztéseit is?

– Igen, de ez mindenhol elmondható, ahol balliberális vezetés van. Ma a magyar ellenzék képtelen egy várost vezetni, ebből pedig az is következik, hogy nem lehet rájuk bízni az országot sem. Ennyi politikai tapasztalattal azt mondom, mi sem vagyunk hibátlanok, a mi hosszú kormányzásunkban is lehet olyan dolgokat találni, amelyeket lehetett volna másképp vagy jobban csinálni. Az ellenzéknek azonban csupán egyetlen programja van: „Le a Fidesszel, le Orbán Viktorral!”, ezentúl viszont semmiféle víziójuk nincs arról, mi lesz a rájuk bízott közösséggel, az országgal. Az ellenzéki településvezetők nem hoznak megújulást, inkább a múltat csomagolják újra mindenütt: Budapestre és Hódmezővásárhelyre is visszaszivárognak azok az emberek, akik az 1990-es és a 2000-es években többször is tönkretették és kifosztották az országot.

– Pedig egy sor kezdeményezés, így a Modern városok program és a Magyar falu program éppen a vidék felzárkóztatását célozta meg. Mennyire tartja sikeresnek a kormány vidékpolitikáját?

– Amit mi képviselünk és vallunk, az a nagyvárosokon kívül népszerűbb, mint azokon belül. Ezért is tartottam fontosnak, hogy 2010 után szövetséget kötöttünk a falvakkal és az ott élő emberekkel, például a Fidesz volt az, amelyik visszaállította a kistelepülési iskolákat. Emellett szövetséget kötöttünk a gazdatársadalommal is, olyan vidékfejlesztési programot indítottunk, ami nem a nagyoknak, hanem a kicsiknek kedvezett. S mindent elkövetünk a Modern városok programmal és a Magyar falu programmal annak érdekében, hogy az is polgárhoz méltó életet tudjon élni, aki Budapesten és a nagyvárosokon kívül lakik. Óriási lehetőség van most a kormány kezében, amikor az új európai uniós finanszírozási időszak indul: a forrásokat vidékre kell irányítani. Az ország, sőt a Fidesz sorsa is azon múlik, hogy a vidéken élő fiatalok számára tudunk-e jövőt biztosítani.

– A mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztosként is dolgozik. Mi jelenti ebben a kihívást önnek?

– Egy nemzeti mintagazdaság életét megszervezni legalább olyan fontosságú és nagyságrendű feladat, mintha valaki az ország vezetésében venne részt. Ez nekem 45 évesen megadatott, és míg mások ezt politikai bukásnak vagy száműzetésnek látják, én óriási lehetőségként és kihívásként élem meg. Azt gondolom, öt éven belül az ország legjobb mezőgazdasági vállalata lesz a mezőhegyesi ménesbirtok. Olyan innovációs központ, ami valóban mintát tud adni minden magyar agrárszereplő számára. Azon dolgozunk, hogy a mintagazdaság szervesen kapcsolódjon a megújuló nemzeti agrár közép- és felsőfokú oktatáshoz. Az elmúlt években ugyanis meggyőződésemmé vált, hogy a mezőgazdaságunk felzárkóztatása, sőt újragondolása az egyik legfontosabb nemzeti sorskérdés. Erős nemzeti élelmiszer-gazdaság nélkül nincs vidéki Magyarország, sőt nemzeti függetlenség sem. A koronavírus-járvány – a határok lezárása és a gazdaságok kényszerű leállása – megmutatta: a nemzeti önellátás a globalizáció korában fontosabb, mint gondoltuk. Nem lehet valóban független az az ország, amelyik nem képes külső segítség nélkül ellátni a saját polgárait. Magyarország 2010 utáni története a nemzeti szuverenitás visszavételéről és megerősítéséről szól. Meggyőződésem, hogy a „rezsicégek” vagy a bankvilág megregulázása után az élelmiszeriparunk külföldtől való függését kell fölszámolni, ez a következő lépés. Ehhez pedig történelmi mértékű fejlesztési programra van szükség, egy agrár new dealre a magyar mezőgazdaságban és a feldolgozóiparban. A kormánybiztosi munka óriási lehetőséget biztosít a számomra, hogy olyan politikus legyek, aki erről nemcsak beszélni tud, hanem tenni is érte.

– Közel két és fél éve jelentette be, hogy befejezi a munkát a Miniszterelnökség élén, és nem akar kormánytag lenni. Azóta többször is felmerült a sajtóban, hogy visszatérhet a kormányba, de ez nem következett be. Kitart az elhatározása mellett?

– Úgy gondolom, 2018-ban jó döntést hoztam. Új kabinet alakult, és mindenki, aki a munkában részt vesz, a felkérést a kormány mandátumáig kapja. Azt éreztem, hogy hat év kormányzati szerepvállalás után több előnnyel jár, ha hátrébb lépek és másoknak is lehetőséget biztosítok a munkára, ráadásul így a különféle teljesítmények is összemérhetővé válnak, ami nélkül egyetlen közösség sem képes megújulni. Én személyesen is sokat nyertem ezzel. Az új napirendemben több idő és energia jut arra, hogy politikai, szellemi értelemben is edzhessem magamat: sokat tanulok, az államigazgatásban és a gazdaságban együtt gondolkodom és dolgozom sokféle szakemberrel, akik különféle álláspontokkal szembesítenek. Amit pedig a ránk váró kihívásokról tanultam és a megoldásokról gondolok, azt utóbb mindig igyekszem „betenni a közösbe”, felkínálom a saját politikai közösségemnek. Úgyhogy bátran mondhatom, a következő években, a Fideszben és azon kívül is, fognak még hallani rólam, pontosabban arról, hogy meglátásom szerint mit lehetne tenni egy-egy területen annak érdekében, hogy a hazánk, a szülőföldünk még sikeresebb hely legyen.

Forrás: magyarnemzet.hu
Fotó: Mirkó István/Magyar Nemzet