Az állatvédelem is összeköti Szegedet és Szabadkát 2

A Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztossá nevezte ki Ovádi Péter fideszes képviselőt Nagy István, az agrártárca vezetője – közölte az Agrárminisztérium (AM) csütörtökön az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint Ovádi Péter október 1-jétől látja el hivatali teendőit. A miniszteri biztos koordinálja az új veszprémi állatmenhely és kompetenciaközpont kialakítását, valamint felméri az országos kóborállat-helyzetet, és javaslatot tesz az országos ivartalanítási program kialakítására. Emellett felméri az országban található gyepmesteri telepek állapotát, és javaslatot tesz azok fejlesztésére.

Munkakörébe tartozik még, hogy felhívja a lakosság figyelmét a felelős állattartás szabályaira, amellyel kapcsolatban szükség szerint konzultációt kezdeményez. A miniszteri biztos a kormányzat és az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezetek között szorosabb együttműködésre törekszik, illetve javaslatot tesz az érintett minisztériumokkal és szakmai szervezetekkel együttműködve az állatok védelméről és kíméletéről szóló törvény felülvizsgálatára.

Ovádi Péter 1981-ben született Veszprémben, 2018 óta országgyűlési képviselő – írta az AM.

Fotó: Illusztráció