Varga Judit lesöpörte Donáth Annát a Tranzit vitáján

Varga Judit alaposan felülmúlta kedd este vitapartnerét, Donáth Annát a Tranzitot pótló Garázsvitán. Az igazságügyi miniszter folyamatosan konkrétumokkal érvelt, miközben a momentumos politikus megpróbált ez elől kitérni, és általános baloldali politikai szólamokat ismételgetett – írja a Magyar Hírlap

Donát azzal büszkélkedett, hogy nagyon jó munkakapcsolatban van Vera Jourovával, mire Varga Judit azt válaszolta: „Nem csodálom, hogy jó munkakapcsolat van önök közt, hiszen minden találkozásunkkor nagyon jól tájékozott álhírekből”.

Varga Judit élesen kifogásolta, hogy a Donáth által dicsért Jourová minden uniós jogállamisági jelentés előtt manipulatív módon szivárogtat.

A beszélgetésben az igazságügyi miniszter megkérdezte, hogyan tud szövetségre lépni a Momentum Gyurcsány Ferenccel és a DK-val: egy olyan politikussal, akinek miniszterelnöksége alatt, 2006-ban rendszerszintű jogállamisági problémák voltak).

„2006-ban valóban politikai nyomás alatt voltak a bíróságok, Brüsszel füle botját sem mozdította” – mondta Varga Judit.

Az igazságügyi miniszter felidézte, hogy 2006-ban az első fokú bíróságok 141 esetből 139-ben elrendelték az előzetes letartóztatást olyan ügyekben, ahol utána rendre kiderült, hogy semmilyen törvénytelenséget nem követtek el a tüntetők.

„Akkor még egy egyszerű meghallgatásig sem jutottunk el Brüsszelben, csak egy könyvbemutatóig” – mondta Varga Judit. Donáth Anna meglehetősen egyedi módon azzal próbált kibújni a válasz alól, hogy a Momentum 2006-ban még nem létezett és akkor nem a mostani Bizottság és Parlament volt Brüsszelben.

Arra nem válaszolt, hogy miért lépnének most együttműködésre a szemkilövetésekért felelős Gyurcsány Ferenccel.

Donáth Anna csak a szokásos politikai szlogeneket ismételgette: szerinte Magyarországon nincs jogállam és demokrácia. Amikor Varga Judit konkrétumokat kért, váratlanul – és meglehetősen abszurd módon – azt válaszolta: „nem érdemes a konkrétumokat („check listeket”) nézni, mert ebben jól teljesít Magyarország”.

Az igazságügyi miniszter szerint igazi balos, kommunista tempó, hogy konkrétumok helyett ellenőrizhetetlen általánosságokkal vádolják Magyarországot. Erre volt jó példa a Sargentini jelentés is.

Varga Judit Facebook-oldalán a keddi vita kapcsán úgy fogalmazott, az több tanulsággal is szolgált.

Forrás: magyarhirlap.hu