25 év elteltével ismét BL-csoportkörös a Ferencváros

Hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a Moldéval, így idegenben szerzett góljai révén bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe a magyar bajnok Ferencváros.

Jól látható volt az első félidőben, hogy mindkét csapat elsődleges célja kapott gól nélkül lehozni a találkozót, így a statisztikusoknak nem volt nehéz dolguk, ugyanis kaput eltaláló lövésből egyetlenegy akadt a 45 perc alatt.

A második játékrész is hasonlóan kezdődött, mégis egy védelmi hiba után az 54. percben a norvégok kis híján megszerezték a vezetést. A túloldalon Zubkov előtt adódott nagy lehetőség, de pocsékul találta el a labdát.

Miután a norvégoknak volt fontosabb a gólszerzés, ezért a vendégcsapat nagyjából a 70. perctől feljebb tolta a védekezését, hat perccel később pedig ziccerig jutott, de Dibusz hatalmasat védett lábbal. A 87. percben újabb nagy norvég lehetőség maradt ki, és mint kiderült, ez volt az utolsó esélye a vendégeknek.

A lefújást követően felcsendült a BL himnusza, a stadionon kívül pedig, ahol ahogy a Dinamo Zagreb ellen, úgy ezúttal is biztatták a Ferencvárost a szurkolói, óriási tűzijáték vette kezdetét.

A csoportkörbe jutással a Ferencváros az eddig megkeresett 6,4 millió euró (körülbelül 2,3 milliárd forint), mellett további 15,25 millió euróhoz (körülbelül 5,5 milliárd forint) jut.

Legutóbb a 2009/10-es idényben volt magyar csapat a BL-főtáblán, akkor a Debrecennek sikerült ez. A Ferencváros története során egyszer, még 1995 őszén szerepelt a BL csoportkörében.  Amelynek csütörtöki sorsolását a negyedik kalapból várja.

A BL-sorsolást az M4 Sport és az m4sport.hu csütörtökön 17 órától élőben közvetíti.

Forrás: m4sport.hu