Gyér érdeklődés mellett zajlott Márki-Zay tüntetése 1

Alig több mint százan vettek részt a helyi nagyfoglalkoztató, az ATEV elleni demonstráción. Miközben a balliberális polgármester és szűk köre politikai akciókat szervezget, az ATEV már 95 százalék feletti szagcsökkentéssel működik, jövőre pedig befejezi bűztelenítési nagyberuházását…

Kudarcba fulladt Márki-Zay Péter keddi tüntetése, melyet az ATEV ellen, az ATEV elé szerveztek a balliberális polgármester és politikai szövetségesei, támogatói. Az utóbbi napok hatalmas Facebook-rohama és felhajtása ellenére – ahol még több ezer fő részvételét várták, remélték – a szervezők saját bevallása szerint is csak alig több mint százan vonultak fel demonstrálni (miközben állításuk szerint a petíciójukat több mint négyezren írták alá). Vagyis úgy tűnik, Vásárhelyt nem sikerült megmozgatniuk az ATEV ellen, 45 ezer ember otthon maradt, nem kért Márki-Zay és szűk körének politikai színjátékból.

Gyér érdeklődés mellett zajlott Márki-Zay tüntetése 2

Sajnálom, hogy csak ennyien vagyunk” – ismerte el az egyik főszónok, Vígh Béla, aki a gyér érdeklődést azzal magyarázta, sokan valamiféle „megtorlástól” rettegnek, azért nem mertek eljönni. Ez már csak azért is pikáns, mert az elmúlt időszakban Márki-Zayék már a saját embereiket ültették a város fontos pozícióiba, így nehezen értelmezhető, pontosan kitől vagy mitől kellene rettegni Vásárhelyen…

Gyér érdeklődés mellett zajlott Márki-Zay tüntetése

Az állítólag nem politikai (na persze…) rendezvényen a polgármester is mikrofont ragadott, dörgedelmes beszédéből természetesen nem maradhatott ki a lázározás, a tram-trainezés, az adriai yachtozással vagdalkozás, a kormányra mutogatás és a helyi Fidesz-támogatók, -szavazók elleni uszítás sem. És ha már nem politikai (na persze…) rendezvény: szárnysegédje, Molnár Lászlóné Gyutay Katalin képviselő az ATEV-vezérigazgató Kovács Lajost ekézve egyenesen leszögezte: a bűz szerinte politika, politikai kérdés. Az általa „büdös városnak” nevezett Vásárhelyen amúgy – okoskodott – a fideszeseknek nem büdös az ATEV, a nemfideszeseknek viszont büdös…

Gyér érdeklődés mellett zajlott Márki-Zay tüntetése 3

A politikai cirkusz és habverés öncélúságát mutatja, hogy Kovács Lajos a hétvégén a Délmagyarországnak elmondta: a szagterhelés csökkentéséért eddig is sokat tettek, a pozitív hatást egymásra épülő beruházásokkal érik el. A biofilterek hatásfokmérése azt állapította meg, hogy már most 95 százalék feletti szagcsökkentéssel működnek! Az ATEV vezérigazgatója beszámolt róla, jelenleg is zajlik a gyár technológiai megújítása, egyúttal a kibocsátott szagemisszió részletes vizsgálata, a hatékony bűztelenítési műszaki megoldások elemzése. Terveik szerint jövőre fejezik be a vásárhelyi fióktelep szagemissziókibocsátás-csökkentési nagyberuházásának végső ütemét, amivel végleg megszűnik a bűzterhelés.

Gyér érdeklődés mellett zajlott Márki-Zay tüntetése 4

Gyér érdeklődés mellett zajlott Márki-Zay tüntetése 5

Gyér érdeklődés mellett zajlott Márki-Zay tüntetése 6

Gyér érdeklődés mellett zajlott Márki-Zay tüntetése 7

Gyér érdeklődés mellett zajlott Márki-Zay tüntetése 8

Fotók: Szabó Viktor