Továbbjutott a kupában a HFC

1-0-s győzelmet aratott idegenben a Hódmezővásárhelyi FC a MOL Magyar Kupában, így a következő körben is ott lesznek a kék-sárgák.

Az Abda SC vendégeként lépett pályára szombaton a MOL Magyar Kupában a Hódmezővásárhelyi FC első számú csapata. A fiúk már pénteken elutaztak – köszönhetően Dr. Kecskés Ákos ügyvédnek és Vad Sándor egyéni vállalkozóknak – így aznap egy rövid edzéssel is tudtak hangolni a szombati összecsapásra a Győr-Moson-Sopron megyei élvonalban szereplő Abda ellen.

Sejtettük, hogy nem lesz könnyű mérkőzés és számítottunk rá, hogy a hazaiak talán elsősorban a védekezésre helyezik a főhangsúlyt. Ebben az elképzelésben nem is kellett csalatkozni – remekül védekeztek az abdaiak és habár a HFC többet birtokolta a labdát és folyamatosan nyomás alatt tartotta az ellenfelet, az első félidőben nem sikerült megszerezni a vezetést.

A játék képe a fordulás után sem változott jelentősen – a kék-sárgák nyomtak, folyamatosak voltak a támadások és több helyzetet is sikerült kialakítani, a vezetőgólra azonban egészen a 82. percig kellett várni, ekkor Bata Kristófnak sikerült gólt fejelnie, mint kiderült győztes találatot.

Ezzel eldőlt, hogy a Hódmezővásárhelyi FC a MOL Magyar Kupa 7. fordulójában is pályára lép, izgatottan várjuk a sorsolást, hogy ki lesz az ellenfelünk.

MOL Magyar Kupa 6. forduló

Abda SC – VVFK-BAU – Hódmezővásárhelyi FC 0-1 (0-0)

Abda: Boráros, Nagy, Korsós, Kozma, Balogh, Kovács Zs., Jász, Pintér, Szűcs, Tóvizi, Árbik
Csere: Polócz, Magyar, Molnár, Szekeres, Bodor, Gál, Kovács Á.
Edző: Kovács Zsolt, Végh Miklós

HFC: Weszelovszky, Tóth, Darida, Selyem, Bata, Tapiska, Orosz, Ludánszki, Katona, Orovecz, Forró
Csere: Rau, Gyüre, Bartyik, Mohácsi, Molnár
Edző: Szűcs Róbert

Gól: Bata
Kiállítva: Kozma illetve Katona, Bata

Nyilatkozat: „Egy kiváló pályán, egy jó erőkből álló megyei csapattal mérkőzhettünk szombaton. A győzelmünk egy percig nem forgott veszélyben, igaz egy kicsit a végére hagytuk a gólunk megszerzését. A lényeg, hogy továbbjutottunk, kíváncsian várjuk, hogy a következő kupafordulóban ki lesz az ellenfelünk. Nagyon örülnénk, ha egy neves NB I-es csapat érkezhetne Hódmezővásárhelyre.”

HFC