Szarban marad Vásárhely Márki-Zay miatt?

Több mint két éve húzódik a szennyvíztisztító felújításának közbeszerzése, az akkori támogatási összegből ma már biztosan nem lehet megvalósítani a beruházást. Márki-Zay Péter most a kormányt támadja, amiért nem ad újabb milliárdokat, pedig elég lett volna, ha a pártalapítás és a miniszterelnöki ambíciók mellett csak egy kicsit figyel a városra. 

2015-ben Hódmezővásárhely legfiatalabb városrésze is bekapcsolódott a város szennyvíztisztító rendszerébe. Nem a leglátványosabb beruházás, szalagot vágni is nehéz a föld alatt fekvő csövek fölött, de kétségtelenül az egyik leghasznosabb. Részben az ott élőknek, hiszen a szennyvíz köbmétere közel tízszer annyiba kerül, ha a valaki szippantással viteti el, mintha a csatornahálózatba kerül, részben pedig az egész városnak, hiszen a nem megfelelően záródó szennyvízaknákból mérgek szivároghatnak a talajvízbe.

A kishomoki csatornahálózat kiépítésére az önkormányzat a városi szennyvíztisztító rendszer korszerűsítésével együtt pályázott. A megnyert 2.275 millió forintból közel 1 milliárdot vitt el Kishomok, a záruló uniós ciklus miatt a pályázat második ütemére, a szennyvíztisztító korszerűsítésére új pályázati eljárás zajlott le 2016-ban, amely szintén sikeresen zárult, az év végére így 1.560 millió forint támogatás várta, hogy meginduljon a beruházás.

2017-ben meg is jelent a város közbeszerzési kiírása, amely 2018. elején eredménytelenül zárult: a beérkezett ajánlatok jelentősen meghaladták a rendelkezésre álló keretet. Az önkormányzat ekkor egyeztetésbe kezdett a vízhálózatot működtető Alföldvíz Zrt-vel, az illetékes hatóságokkal, valamint vízügyi- és környezetvédelmi szakemberekkel, hogy a korszerűsítés műszaki tartalmának újratervezésével sikerüljön olyan megoldást találni, amellyel a korszerűsítés belefér, vagy legalább közelebb kerül a támogatási kerethez.

Egy ilyen munkában az idő a legfontosabb, hiszen az építőipari árak időközben folyamatosan emelkednek. A 2018-as polgármesterváltást követően a város új vezetésének azonban fontosabb dolgai is akadtak, mint a szennyvíztisztító. Hogyan is lehet a környezetvédelmi célokat a padláson talált üres borosládákhoz, vagy a pincében lelt terrakotta asztalidísz baglyokhoz hasonlítani, amikor utóbbiak a Fidesz világrengető korrupciójának kétségbevonhatatlan bizonyítékai? Kit érdekel, hogy a város 90-es években kiépített szennyvíztisztítója ma már olyan mértékben lépi túl a kibocsájtásra vonatkozó határértékeket, hogy folyamatosan büntetést kell fizetni érte, amikor a kormányszidással akár hetente be lehet kerülni az ATV esti műsorába?

Közel két év elszaladt, mire 2020 tavaszán újra megjelent Vásárhely pályázata a szennyvíztisztító korszerűsítésére. Bár az eredményt még nem tudni, Márki-Zay a város legutóbbi közgyűlésén kissé árulkodó módon megkezdte a „hivatalos magyarázat” bevezetését: a Kormány bünteti Vásárhelyt, amiért nem ad további 3,3 milliárd forintot a beruházásra. A valóság nyelvére lefordítva ez annyit jelent: kormányszidás lesz, új szennyvíztisztító aligha. Azt ugyanis nehéz elképzelni, hogy a koronavírus-járvány miatt rogyadozó gazdasággal küzdő kormány csak azért fog újabb 3,3 milliárdot adni, mert két évig Márki-Zay Péternek nem volt ideje a városi szennyvíztisztító milliárdos korszerűsítési programjával foglalkozni. A könyvtár 5 milliárdos bukása után úgy néz ki, érik az újabb bukta, Vásárhely újabb milliárdoktól eshet el és ismét bebizonyosodik: ha a munka nincs elvégezve, akkor nem fejlődik a város. Persze, lehet, hogy lesz még pár okoszebra, és a polgármester hívei a minekidekönyvtár után ezt is jól megmagyarázzák, de a szennyvíztisztító és a város végül majd csak szarban marad.