Évente ötvenmilliárd forint jut a szakképzés átalakítására

Indul az új ösztöndíjrendszer a szakképzésben

Az idei tanévtől, a megújuló szakképzéssel együtt, elindul az új szakképzési ösztöndíjrendszer is, amelynek célja, hogy minden tanuló számára biztosított legyen a támogatás, ugyanakkor a juttatások hiányzás- és eredményfüggők legyenek - mondta Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért felelős helyettes államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Októberben nem rendezik meg a Csabai Kolbászfesztivált

Októberben nem rendezik meg a Csabai Kolbászfesztivált

Az elmúlt hetek eseményeinek és járványügyi adatainak ismeretében döntöttek úgy a szervezők, hogy az eredetileg meghirdetett időpontban, október 22. és 25. között nem rendezik meg a 24. Csabai Kolbászfesztivál - erről Hégely Sándor fesztiváligazgató tájékoztatta hétfőn az MTI-t.
Tőrvívó gyermek ob-t rendeztek Vásárhelyen

Tőrvívó gyermek ob-t rendeztek Vásárhelyen

Az elmúlt hétvégén népes versenyzői létszám mellett rendeztek gyermek tőrvívó országos bajnokságot Hódmezővásárhelyen, amelyen a Csomorkány SE fiatal tehetségei is részt vettek.
Kézilabda

Karanténba került a szegedi kézicsapat

A szegedi kézilabdaklub szűkebb környezetébe tartozó személynél pozitív lett az elvégzett koronavírusteszt, így a felnőtt csapat teljes kerete, a stáb tagjai, valamint a velük érintkezésben lévő munkatársak jelenleg hatósági karanténban tartózkodnak – írja a Blogstar.
A depressziós gyermekek öngyilkos hajlamát is vizsgálta a SZTE gyermekpszichiátriai kutatócsoportja 2

A depressziós gyermekek öngyilkos hajlamát is vizsgálta a SZTE gyermekpszichiátriai kutatócsoportja

A diagnosztizáltan major depresszióban szenvedő gyermekek körében nagyon magas arányú az öngyilkos magatartás – állapította meg a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika Gyermekpszichiátriai Kutatócsoportja és a Pittsburgh-i Tudományegyetem együttműködésével zajló, a gyermekkori depresszió rizikótényezőit és lefolyását kutató vizsgálat.
Havasi Katalin: a városvezetés visszautasította a Fidesz javaslatcsomagját

Havasi Katalin: a városvezetés visszautasította a Fidesz javaslatcsomagját

Látszatintézkedések helyett valódi intézkedéseket kellene tennie a vásárhelyi városvezetésnek, ami azonban csak a kormányra tereli a felelősséget – jelentette ki Havasi Katalin a Rádió 7 hétfő délelőtti műsorában. A Fidesz helyi elnöke elmondta, hiába állítottak össze egy 10+1 pontos javaslatcsomagot az itt élők védelme érdekében, a település elöljárói semmit nem valósítanak meg abból.
Dél-Olaszországban is megjelent a koronavírus

Szigorúan be kell tartatni a járványügyi szabályokat

A kormánynak nem az a célja, hogy büntessen, de a járványügyi szabályokat szigorúan be kell tartatni - mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
WHO: Elég koronavírustesztet végez el Magyarország, hatékony a szűrés

844 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma

844 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 13 153 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt öt idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 642 fő, 4117-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 8394 fő.
Márki-Zay újabb tudatlansága: Vásárhelyen közmunkában sohasem volt mezőgazdasági termelés

Márki-Zay újabb tudatlansága: Vásárhelyen közmunkában sohasem volt mezőgazdasági termelés

A polgármester ismét megmutatta, ennyit tud a városáról, bődületes marhaságot közölt hallgatóival. Lehet, hogy az ő vezetése alatt már nem volt, de korábban rengeteg termény került a város földjeiről a gyermek közétkeztetésbe – írja a Vásárhely24.