Pénz

Először készített jelentést az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a szegénységi küszöb alatt élők felemelésére 2010 után kidolgozott kormányzati stratégiák, programok végrehajtásáról. A jelentésből kiderült, a magyar kormány az eredeti öt százalékos célkitűzését jelentősen túlteljesítette, 2008 és 2017 között kilencszáznyolcezer fővel, vagyis közel tíz százalékkal csökkentette a szegénységben élők számát.

A kormány az Európa 2020 stratégia céljaihoz csatlakozva tíz évvel ezelőtt a szegénységben vagy társadalmi kirekesztettségben élő népesség arányának öt százalékkal való csökkentését tűzte ki célul 2020-ig. Ez szerény célnak tűnik, de csak addig amíg nem tesszük hozzá, hogy 2010-ben a lakosság egyharmada, megközelítőleg három millió ember élt a szegénységi küszöb alatt.

A szegénység leküzdésé nemcsak hazai hanem nemzetközi célkitűzés is. Az ENSZ például 2015-ben elfogadott egy fenntarthatósági programot, amelynek az első pontjai közt szerepel a szegénység felszámolása – mondta Horváth Bálint, az Állami Számvevőszék szóvivője a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Hozzátette, mindezekkel összhangba dolgozta ki az Állami Számvevőszék a szegénység mérséklését célzó stratégiák, illetve az azokhoz kapcsolódó intézkedések elemzéséhez szolgáló szempontrendszert.

2008-ban mintegy hárommillió embert érintett Magyarországon a szegénység. A 2010-ben hatalomra lépett kormány stratégiákat, cselekvési terveket dolgozott ki annak érdekében, hogy a szegénységben élők száma csökkenthető legyen – emelte ki.

Az Állami Számvevőszék tényeken alapulva megállapította, hogy a magyar kormány az eredeti öt százalékos célkitűzését jelentősen túlteljesítette.

2008 és 2017 között Magyarországon kilencszáznyolcezer fővel, vagyis közel tíz százalékkal csökkent a szegénységben élők száma – hangsúlyozta.