Trianon emlékalbum készült Vásárhelyen

Trianon emlékalbum készült Vásárhelyen

Augusztus 30-án, vasárnap 15 órakor mutatják be a Hódmezővásárhelyi Polgármesteri Hivatal dísztermében a Hódmezővásárhely Trianon Emlékalbuma 1920-2020 című kiadványát.
A SZINkópéval folytatódik az Újszegedi Szabadtéri programsorozata

A SZINkópéval folytatódik az Újszegedi Szabadtéri programsorozata

Két napos családi fesztivállal folytatódik a nyári színházi élmények sorozata az Újszegedi Szabadtéri Színpadon. A Kövér Béla Bábszínház és a Szegedi Szabadtéri, SZINkópé fesztiválja augusztus 29-én és 30-án sokszínű programmal készül kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
Megjelentek az Emlékpont folyóiratának legújabb számai 2

Megjelentek az Emlékpont folyóiratának legújabb számai

A napokban jelent meg a hódmezővásárhelyi Emlékpont tudományos folyóirata, az Emlékeztető két legújabb száma. Miklós Péter, a Tornyai János Múzeum igazgatója, az Emlékpont intézményvezetője, a periodika főszerkesztője elmondta: az új kötetek a kibővült szerkesztőbizottság közreműködésével készültek, amelynek immár tagja Zakar Péter történészprofesszor, a Szegedi Tudományegyetem rektorhelyettese, valamint a komárnói Selye János Egyetem docense, Vajda Barnabás is.
Elhunyt idősebb Cseh László

Elhunyt idősebb Cseh László

Hatvannyolc éves korában elhunyt idősebb Cseh László, a magyar úszósport történetének első junior Európa-bajnoka, a négyszeres olimpiai ezüstérmes Cseh László édesapja.
Megváltozott a helyi és helyközi buszjáratok menetrendje és útvonala Vásárhelyen!

Volánbusz: csütörtöktől érvényesek a szeptemberi helyközi bérletek

Öt nappal kiterjeszti a Volánbusz a szeptemberi havi és első félhavi helyközi bérletek érvényességét, és elfogadja helyközi járatain a szeptemberi dolgozó- és tanulóbérleteket, így azok csütörtöktől érvényesek az Innovációs és Technológiai Minisztérium döntése alapján - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
Szoborkert a Népkertiben 6

Szerencsés találkozás a Szeretem Vásárhelyt, a képzőművészet és a vendéglátás között

Rendhagyó programmal jelentkezik a Szeretem Vásárhelyt Egyesület: Szoborkert nyílik szerdán a Népkerti Sörözőben, ahol V. Nagy Nándor képzőművész alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők. A kiállítás célja a kulturális élet fellendítése, illetve az, hogy olyanokhoz is eljusson a művészet, akik keveset járnak múzeumba.
Óriási előrelépést jelenthet egy magyar kezelési mód a koronavírusos betegeknek

Világszerte már több mint 23,6 milliónyian fertőződtek meg, egy nap alatt 4576-an haltak meg

Már 23 655 518 ember fertőződött meg világszerte a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 813 257, a gyógyultaké pedig 15 340 424 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem kedd reggeli összesítése szerint.
Müzliszeletet hívtak vissza szalmonella gyanú miatt!

Müzliszeletet hívtak vissza szalmonellagyanú miatt!

Szalmonella-szennyezettség gyanúja miatt visszahívták az Egyesült Királyságban gyártott EAT NATURAL müzliszeletet az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági riasztási rendszere (RASFF) jelzése alapján - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hétfőn a honlapján.
Lázár János: az erős magyar állam visszaigazolást nyert a koronavírus idején 15

Könyves Gézáné: szóhoz sem jutottam, amikor megtudtam, hogy enyém a Boldog Gizella-díj

Nyolcvan évesen sem tervezi abbahagyni a mindennapi munkát Dr. Könyves Gézáné Dr. Szporny Sarolta, aki augusztus 20. alkalmából átvehette a Boldog Gizella-díjat Hódmezővásárhelyen. Az Aranykígyó Gyógyszertár vezetője lapunknak elmondta: egész életében azt az utat követte, amit a szülei is jártak, azaz a legfontosabb mindig az volt a számára, hogy segítsen a beteg embereken. A múlt héten adták át Szent István király ünnepe alkalmából a Boldog Gizella-díjat Vásárhelyen. Az elismerést Sós