Lejátszotta első edzőmeccsét a HLKC

Hosszú szünet után végre ismét kézilabda mérkőzést játszott a Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club NB II-es csapata. A Gyomaendrőddel gyakoroltunk szerdán.

Júliusban kezdte meg a felkészülést a következő szezonra a Hódmezővásárhelyi LKC NB II-es csapata. A lányok online indították a szezonra hangolódást, majd a stadion futópályáján rótták a kilométereket, az elmúlt héten pedig végre a labda is előkerült, a héten pedig már az edzőmeccsek sora is elindult.

Augusztus 12-én a Gyomaendrőddel gyakoroltunk és mondhatni magabiztos 48-31-es győzelmet arattunk. Az eredmény imponáló, ugyanakkor még akadtak hibák a játékban, nem csoda, hiszen több hónapos kihagyás után meccseltünk ismét.

„Szorosabb győzelmet vártunk, hiszen ez a rengeteg hónap, ami kimaradt, azért elég komoly, a finom dolgok pedig nehezen térnek vissza. A pontos lövések, a pontos játék, a játék ritmusa. Az összkép picit pozitív volt, de az eredmény azért nem mutatja, hogy sok hibával kézilabdáztunk, mind védekezésben, mind támadásban. Nem voltunk jobban annál, mint amit vártam, különösen a védekezéssel nem voltam még elégedett. A támadójátékunk folyamatos volt, ezt azért a dobott gólszám is mutatja. Mentünk és hajtottunk, ezt nem felejtettük el, de a finom dolgok még csakugyan hiányoznak. Azonban a bajnoki kezdésig még sok időnk van, így nincs hurráoptimizmus, de elkeseredve sem vagyok. Úgy fogalmaznék, hogy ott tartunk, ahol tartanunk kell” – fogalmazott Dankó Ervin vezetőedző.

Az edzések és a munka tovább folytatódik, pénteken a Dorozsmával játszunk edzőmeccset, a következő héten pedig Gyomaendrődön is vendégeskedünk.

Felkészülési mérkőzésen:

Hódmezővásárhelyi LKC – Gyomaendrődi NKSE 48-31