Húzzunk még bele – pár kattintás Székelyföldért, a magyarságért!

Legutóbb a Müpa által létrehozott autósmozi nézőinek játszottak a Vujicsics együttes tagjai, akiknek hasonlóképp oly sok előadóhoz, a koronavírus-járvány miatt ezen a nyáron elmaradtak a koncertjei. A zenekar két tagja, Eredics Gábor és Brczán Miroszláv az Írdalá kampány videósorozatában üzent délszláv hallgatóságának, amelyben a székely kezdeményezés aláírására buzdít. Szavaik szerint hasonlóképp az együttes küldetéséhez, a petíció is a sokszínű kulturális hagyományokért szállt síkra – írja a Magyar Nemzet

„Mást sem teszünk több mint 45 éve, mint hogy ahova meghívnak bennünket, Ausztráliától Kuvaiton át, Európa szinte bármely országába magyarországi kisebbségi zenét játszunk. A koncert végén azzal a tudattal állnak fel az emberek, hogy Magyarország nagyon gazdag lehet, ha a kisebbségi zenei kultúrája is ilyen nagyszerű és ilyen élvezettel adják elő” – fogalmazott Eredics Gábor a délszláv zenei hagyományokat ápoló Vujicsics együttes tagja abban a Zoom-videóban, amelyet az Irdalá kampány munkatársai készítettek.

Szentendrén működnek, de Pomázról indultak egykor a művészek, ezen a környéken pedig már megszokták, hogy bárki megszólalhat svábul, szerbül, szlovákul, magyarul vagy cigányul, mert az emberek értik és tisztelik egymást.

„Az a tapasztalatunk, hogy sokkal szebb dolog, amikor a kultúrák egymást gazdagítják, mintha nem érintkeznek, vagy akár konfrontálódnak. Ezért írtuk alá a székely kezdeményezést” – hangsúlyozta Eredics Gábor.

Szülei és nagyszülei is szerbek voltak Brczán Miroszlávnak, aki Budakalászon nőtt fel, ennélfogva saját bőrén tapasztalta a nemzetiségi létet. Mint mondta, soha nem származott ebből baja, sőt előnnyé kovácsolta a többes identitását a Kossuth-díjas zenész.

Felidézte, hogy annak idején ha nagyszülei kimentek a földre kapálni, és a sváb nemzetiségűnek előre köszönt a szerb és onnantól svábul ment a társalgás. Ha azonban szerbül köszöntek előre, akkor szerbül beszélgettek tovább. „Tehát a svábok tudtak szerbül, magyarul és a magyarok többsége is beszélte ezt a két nyelvet akárcsak a szerbek a svábot és magyart. Nekem nagyon megtetszett ez az attitűd és amit a Vujicsics együttes csinál, messzemenően illeszkedik ebbe a gondolatba. Gyerekkorunk óta a többes kultúra hatott ránk. Később elkezdtünk kitekinteni Baranyába és a horvát zenei hagyományokkal is foglalkozni.”

Az Írdalá kampány november 7-ig gyűjthet újabb támogatókat négy további uniós tagországban, amelyek között Pesty László kampányfőnök célországként jelölte meg Horvátországot. Jelenleg az aláírások mindössze öt százalékát sikerült megszerezni déli szomszédunknál.

Forrás: magyarnemzet.hu