Két koronavírusos esetet regisztrált az F1 a Magyar Nagydíj előtt

A Forma–1 hivatalos közleményben adta hírül, hogy két koronavírusos teszt eredménye is pozitív lett. Az illetőket már elkülönítették.

Ross Brawn, az F1 sportigazgatója a múlt hétvégén Spielbergben azt nyilatkozta, szinte elkerülhetetlennek tartja, hogy a sorozat megússza pozitív koronavírusos esetek nélkül, de kellően felkészültnek érzi a bajnokságot egy ilyen helyzet kezelésére. Egy héttel később az F1 bejelentette, hogy máris megvan az első pozitív teszteredményük, ráadásul mindjárt két személyt nyilvánítottak fertőzöttnek.

Az F1 az évnyitótól kezdve rendszeresen közzéteszi, hány tesztet végeztek már el a sorozat tagjain, és milyen eredmények születtek. Legutóbb Ausztriában több mint 8000 próbáról adtak hírt, melyek mindegyike negatív eredményt hozott. A Magyar Nagydíj péntekjén aztán kiadták az újabb tájékoztatást, melyből kiderül, két személynél is azonosították a COVID-19 vírust a nagydíjhétvége kezdete előtt.

„Az FIA és a Forma–1 megerősíti, hogy július 10-e péntek és július 16-a csütörtök között 4997 tesztet végeztek el a versenyzők, a csapatok és az egyéb személyzet körében. Ezekből két személy tesztje lett pozitív. Az illetők nem voltak jelen Ausztriában, elkülönítették őket, és nem dolgozhatnak” – állt a közleményben. „A közeli kontaktokat felkutattuk és elkülönítettük. Az FIA és a Forma–1 ezt az információt az átláthatóság és az integritás jegyében közli. A csapatokról és a személyekről nem fogunk részleteket közölni, az eredményeket hétnaponta ismertetjük.”

Az tehát nem derült ki, hogy a fertőzöttek pontosan milyen körökből, csapatoktól vagy más csoportokból kerültek-e ki. Az F1 júliusi újraindulása óta ezek az első pozitív teszteredmények. Legutóbb a márciusi Ausztrál Nagydíjon regisztráltak fertőzött dolgozókat a paddockban, akkor többek között a McLaren csapatának egyik dolgozója, valamint FIA-s és Pirelli-emberek voltak érintettek.

Ross Brawn egy hete úgy fogalmazott: „Valamikor lesznek pozitív eseteink. De reméljük, hogy kontroll alatt tudjuk tartani, és minimalizálni fogjuk a kockázatot.”

A sorozat már korábban jelezte, pontos eljárásrendet dolgoztak ki az ilyen esetekre, hogy egy-egy pozitív eredmény ne veszélyeztethesse a nagydíjhétvégéket.

Forrás: m4sport.hu