Már csak két napjuk maradt a gazdáknak

Minden rendben volt Székkutason a pandémiás helyzetben, ami köszönhető a lakosok fegyelmezettségének – mondta el a Rádió 7 Közös nevező című műsorában Szél István, Székkutas polgármestere.

A polgármester kifejtette, hogy 2010 óta összefog a község, a koronavírus időszakában pedig nagy szükség is volt erre. Több mint 500 idős helybélit kerestek fel, és segítettek nekik a karantén ideje alatt. A település összesen  2 millió 400 ezer forintot költött a védekezésre, ami többek között tartalmazza a kézfertőtlenítők vásárlását, az ételkiszállító edények beszerzését, illetve szárítógépet is vásároltak. A védekezési alapba a polgármester és az alpolgármester is felajánlotta a nettó fizetésének 20%-át.

Szó esett a várható fejlesztésekről is. Mint elhangzott, a Vidékfejlesztési Program által 5 millió forintból kültéri fitneszparkot alakítanak ki a Sportcentrum területén. A Magyar Falu Programnak köszönhetően a temetőtől a Pusztaszéli útig felújítják az utat, ami 17 millió forintba kerül, illetve a 47-es út melletti járda is megújul. Szél István azt is elárulta, hogy az óvoda épülete is megszépül. A jövő héten pedig kezdődik mintegy 200 millió forintból megvalósuló belterületi vízelvezetés harmadik üteme.

A rádióbeszélgetésben szóba került az oktatás is. A polgármester kifejtette, hogy egy település nyüzsgő életéhez elengedhetetlen, hogy a fiatalok a településen belül tanuljanak. Kifejtette, hogy a székkutasi diákok szinte kivétel nélkül a helyi óvodába, iskolába járnak. A nagy érdeklődésre való tekintettel pedig zenei oktatást is indítanak. A zenetanárok Vásárhelyről fognak átjárni, és bíznak abban, hogy kiemelkedő tehetségeket fognak nevelni.

Nyáron örök téma a szúnyogirtás. Kutason idén saját forrásból már két alkalommal végeztek gyérítést, és szerda este a katasztrófavédelem is fellépett a vérszívók ellen. Ezt követően, ha a lakosok igénylik, a község vezetése újabb irtást rendel majd. Tavaly összesen hat alkalommal gyérítettek a településen.