Hűtlen kezelésért tenne feljelentést a vásárhelyi Fidesz

A fideszes politikus megkapta a Kúria ítéletét, ami szerint maradhat önkormányzati képviselő.

„Ma megkaptam az ügyvédemtől a Kúria ítéletét: másodfokon – immár jogerősen – képviselő maradtam!

Néhány hónapja, az elsőfokú ítélet után, megígértem, hogy amint jogerős lesz a bíróság döntése, megírom, milyen primitív váddal akart Márki-Zay és a hozzá csatolt képviselőcsoport eltávolítani a közgyűlésből. Jó kommunista barátaink ugyanis pont addig tartják tiszteletben a véleményed, míg az megegyezik az övékkel. Ha ellent mondasz, jönnek a fenyegetések a munkahelyeden, hajtóvadászat a családod ellen és a feljelentések” – tette közzé a Facebookon szerda este Cseri Tamás.

Hozzátette:

„De nézzük magát az ügyet:

Idén februárban a közgyűlés Márki által vezényelt többsége elvette mandátumom arra való hivatkozással, hogy médiaszolgáltató vagyok, mivel akkor még „A vásárhelyi ellenzék hangja” című lapnak én voltam a kiadója. (A médiaszolgáltatási tevékenység ugyanis összeférhetetlen a képviselői tisztséggel.) Tették ezt annak nyilvánvaló és kétségtelen tudatában, hogy ezzel törvénytelenül, hajánál fogva előrángatott indokkal próbálnak partvonalra szorítani.

A helyzet viszont rém egyszerű: négy, azaz 4 feltételnek kell EGYÜTTESEN teljesülni ahhoz, hogy egy kiadvány sajtóterméknek számítson, a kiadója pedig médiaszolgáltatónak. A négyből három feltételt valóban teljesített lapunk, de a jogos elmarasztaláshoz a negyedik feltételnek IS teljesülnie kellett volna, mégpedig a gazdasági tevékenységnek. Gazdasági tevékenységről viszont csak akkor beszélhetnénk, ha az adott kiadványt pénzért árulnánk vagy fizetős reklámokon keresztül próbálnánk bevételre törekedni.

Mivel lapunkat ingyen juttatjuk el olvasóinkhoz, abba próbáltak belekötni, hogy az első lapszámban benne volt egy Böjte Csaba által írt könyv ajánlója. Az persze nem zavarta ezt a tisztességre mindig annyit hivatkozó, de azt oly kevéssé gyakorló csapatot, hogy az adott könyv hat (6!) évvel ezelőtt lett kiadva és kereskedelmi forgalomban már nem is található meg. Életszerű ugye, hogy valaki pénzt ad egy már nem is megvásárolható könyv politikai kiadványban történő ajánlójáért?! A Fidesznek pedig, egy Megyei Jogú Városban, pont Böjte Csabától kell koldulni, hogy kiadhasson egy fekete-fehér, olcsón előállítható, pár oldalas kis kiadványt? Nos, mit lehet ehhez még hozzátenni?

Talán annyit, hogy a Kúria ítéletében azt is kimondta, hogy maga a közgyűlés eljárása is jogszerűtlen volt, hiszen szinte statáriálisan vették el a mandátumom, érdemi vizsgálat (ami egyébként ilyenkor kötelező lenne) nélkül. És bár én részletesen feltártam az ügy jogi vonatkozásait a képviselők előtt, ezeket lesöpörték és arcomba nevetve, a többség adta hatalmukkal visszaélve kíséreltek meg eltávolítani a közgyűlésből.

Súlyosbítja ennek az egész kicsinyes és pitiáner jogi bosszúhadjáratnak az erkölcsi megítélését az is, hogy városunk jegyzője képviselte ellenem a vádat a bíróságon! Magyarán, a hódmezővásárhelyi hivatal törvényességének őre képviselt egy jogilag teljesen nonszensz vádat, a város egyik ellenzéki képviselője ellen. Közpénzen, munkaidőben.

Egészen elképesztő egyébként hova távolodott már el a valóság, a Márki által a kampányban felfestett ígéretektől. A Szeretet Hatalma a pitiáner kivagyiság tombolásává változott, ahol az ellenzék ellen ilyen bosszúhadjáratokat indítanak. Jogon, erkölcsön, mindenféle morális gáton áttörve csörtet Márki-Zay a mániákusan vágyott miniszterelnöki szék felé. A két éve még a diktatúrától rettegő, kék füzetéből az ATV-ben könnyes szemmel felolvasó ripacsból maga lett a diktátor.  A beteges hatalomvágytól túlfűtött politikai rém.”