Mindent rendben találtak a vásárhelyi idősotthon ellenőrzésekor 6

Gyakorlatra érkezőket és diák munkavállalókat is fogadnak a Kapcsolat Központ intézményeiben.

Bálint Gabriella főigazgató a Rádió 7-nek elmondta, hogy a nyári gyakorlatukat teljesítők mellett júliusban és augusztusban is 20-20 diák érkezik dolgozni egy-egy hónapra az intézményekbe. Hozzátette, ezzel nemcsak a tanulóknak, de a szülőknek is igyekeznek segítséget nyújtani.

Bálint Gabriella erről részletesen így beszélt: „Gyakorlatosokat fogadtunk az előző két hétben, ez természetesen ezen a héten is zajlik. Olyan ápoló hallgatókat, akik gyakorlatuk folyamán megismerkednek az idősotthonok és a bölcsődéknek a működésével.”

Forrás: radio7.hu