Ma van pedagógusnap

Augusztusban esedékes fizetésükkel kapják kézhez a pedagógusok a korábban bejelentett tízszázalékos emelést. Az összeg a pályán töltött idő és a végzettség függvényében 20–40 ezer forint között alakul, és mivel az új bérelemet a garantált illetményhez kötötték, ezért a pótlék összege is minden alkalommal tovább fog emelkedni, amikor a pedagógus feljebb lép a ranglétrán.

A koronavírus-válság sem akadályozta meg, hogy a pedagógusok megkapják a korábban megígért fizetésemelést. Az emberi erőforrások minisztere, Kásler Miklós által még februárban bejelentett intézkedés júliusban lép életbe, augusztusban így a szokottnál magasabb összeg érkezik az óvodai, iskolai nevelők számlájára.

– A változás nem az alapfizetéseket érinti, hanem lényegében egy új bérelemet vezetnek be, amely beépül a pedagógusok illetményébe. Ez lesz az ágazati szakmai pótlék. Nemcsak az állami fenntartású, hanem valamennyi köznevelési intézmény pedagógusának jár, sőt rajtuk kívül a pedagógus szakképzettségű segítők, például iskolatitkárok, pedagógusdiplomával rendelkező rendszergazdák, laboránsok is jogosultak lesznek rá, tehát mindenki, aki az életpályarendszer hatálya alá tartozik – magyarázta a Magyar Nemzetnek Kozák András köznevelési szakértő, megbízott egyetemi oktató. Mint kiemelte, e tízszázalékos pótlék minden hónapban, a jogszabály erejénél fogva jár majd, tehát nincs mérlegelési jogköre a munkáltatónak, hogy adja-e vagy nem.

Gyakornokok és idősebbek

A pedagógusok életpályarendszerében a végzettségtől, a pályán eltöltött évek számától és a sikeres minősítésektől függ, hogy kinek mekkora az úgynevezett garantált illetménye, az új pótlékot pedig ehhez kötötték hozzá. – Mindez azért előnyös, mert a garantált illetmény folyamatosan emelkedik, ahogy a kolléga halad felfelé a ranglétrán. Három évente automatikusan mindenki feljebb kerül egy fizetési kategóriával, emellett szintlépést eredményeznek a sikeres minősítési eljárások is. Ilyenkor pedig a tízszázalékos pótlék összege is értelemszerűen, a garantált illetménnyel egyenes arányban emelkedik – hangsúlyozta a szakértő.

Az új pótlék a gyakornoki fokozatban lévő pályakezdőknek körülbelül 21 ezer forintot jelent majd, míg például egy 24 éve pályán lévő, pedagógus II. fokozatba sorolt tanár főiskolai végzettséggel 32 ezer forint pluszt könyvelhet el, egyetemi diplomával pedig 35 ezer forintra számíthat. A nyugdíj előtt álló, legidősebb kollégák esetében akár a 38-40 ezer forintot is elérheti az emelés. A gyakornokok egyébként összesen 18 százalékos emelést kapnak, mert esetükben a garantált diplomás bérminimum már januárban megemelkedett nyolc százalékkal, az új pótlék pedig ezen felül érvényesül.

Függ a létszámtól is

A legjobban az intézményvezetők és helyetteseik járnak majd, akik a tanulók létszámához igazodó vezetői pótlékban részesülnek júliustól. Míg jelenleg az illetményalap negyven és nyolcvan százaléka között mozog a vezetői pótlék, jövő hónaptól ez 60–170 százalékra változik. A helyettesek az igazgatói bérpótlék felét kapják meg, de fontos, hogy nem összegszerűen a felét, hanem százalékosan feleakkora arányú emelést. Az intézményvezetők száma egyébként hatezer fő. Mellettük további kilencezer helyettes, illetve intézményegység- vagy tagintézmény-vezető dolgozik.

– A vezetői pótlékokat érintő változás lényege abban áll, hogy míg eddig csak lehetőség volt a munkáltató számára, hogy differenciáljon a minimum- és maximumkeretek között, mostantól a gyermeklétszám fixen meghatározza, hogy kinek mekkora mértékű pótlék jár. De az biztos, hogy a legkisebb iskolák igazgatói is több pénzt fognak keresni, a nagy intézmények élén álló igazgatók esetében pedig a megemelt vezetői pótlék akár olyan mértékű is lehet, ami már-már megközelíti az illető alapfizetését – mondta lapunknak Szakál Ferenc Pál köznevelési szakértő.

További díjazás

Ahogy korábban Kásler Miklós miniszter említette, az intézkedés révén egy négyszáz fő feletti diáklétszámú iskolát vezető, 33 éve tanító igazgató a mostani 477 ezer forint helyett több mint 619 ezer forintot kereshet. Egy ennél is nagyobb, ezer fő feletti létszámú iskolát irányító, 35 éve pályán lévő mesterpedagógus igazgató illetménye pedig 629 ezerről nem kevesebb mint 812 ezer forintra változik.

Szakál Ferenc Pál kitért arra is, hogy a pótlékok emelésén túl újdonság az úgynevezett ösztönzési keresetkiegészítés bevezetése is, amely ugyancsak az intézményvezetőknek adható. Ennek összege havonta legfeljebb bruttó 101 500 forint lehet. Nem kötelező adni, de a munkáltatók saját belátásuk szerint tovább díjazhatják vele a kiemelkedő teljesítményt, motiválhatják a vezetőket.

A pedagógusok fizetése egyébként az életpályamodell 2013-as bevezetése óta ötven százalékkal emelkedett eddig, 2019-ben már 355 milliárd forinttal költöttek többet pedagógusbérekre, mint 2010-ben. Az elmúlt években ugyanakkor a versenyszféra bérszínvonala olyan jelentősen javult, hogy a kormány ismét szükségesnek ítélte a pedagógusok helyzetének javítását – érvelt a vonatkozó sajtótájékoztatóján Kásler Miklós miniszter.

Forrás: magyarnemzet.hu