Mindenki számára vonzóvá teszik a tram-traint 2

Folyamatosan zajlik a tram-train utazási tarifáinak, díjtáblázatainak kialakítása. A cél, hogy olyan rendszert alakítsanak ki, ami mindenki számára megfizethető és vonzó legyen – hangzott el a Rádió 7 hétfő délelőtti Közös Nevezőjében.

A műsor vendégei Kanda Imre projektvezető mérnök és Mucsi László projekttanácsadó voltak. Mucsi László elmondta, egyre kevesebb Vásárhelyen a forgalomkorlátozás a beruházás miatt. Nemrég megnyitották a Szőnyi utca egyik forgalmi sávját, így a Hősök teréről már közlekedhetünk az Oldalkosár utcáig, míg az Oldalkosár és a Kossuth tér közötti szakaszon még zajlanak a munkálatok. Az Andrássy út az Emlékponttól a Szent Antal utcáig továbbra is zsákutca.

Mindenki számára vonzóvá teszik a tram-traint

A 3,2 kilométer hosszú nyomvonal mentén – az időjárás függvényében – július közepétől várható az aszfaltozás végső szakasza, ugyanis eddig a kötőréteg készült el, amire most helyezik rá a kopóréteget. Az építkezésnek egyébként kedvezőtlen a folyamatos esőzés: amennyire jól jött az enyhe tél, most annyira rossz a csapadékos nyár.

Kanda Imre arról beszélt, hogy a beruházás az új közlekedési eszközön kívül milyen fejlesztéseket jelent a városnak. Rengeteg közmű, azaz gáz- és vízvezeték újult meg, illetve a nyomvonalon új közvilágítást alakítanak ki. Ezen kívül gépkocsibeállók, mintegy 500 kerékpártámasz és kerékpártárolók épültek és épülnek. A projekthez zöldítési program is tartozik, amiben 13 ezer cserje elhelyezése és 2 ezer négyzetméternyi füves terület kialakítása szerepel.

Mindenki számára vonzóvá teszik a tram-traint 1

Folyamatosan folynak a tárgyalások a tarifarendszerről. Az egyeztetéseken a MÁV-Start, a Szegedi Közlekedési Társaság és a Volánbusz képviselői vesznek részt, hogy egy hatékony, működőképes rendszert dolgozzanak ki. A jogszabályok, például az iskolai és életkor szerinti kedvezmények biztosan megmaradnak, és a cél az, hogy olyan feltételeket szabjanak, ami mindenki számára vonzó és kedvező legyen. Kerékpárok és kisállatok szállítására is lehetőség nyílik, illetve a tervek szerint egy Vásárhelyre tartó buszon is lehet majd jegyet vásárolni a tram-trainre.

A Közös Nevezőben még elhangzott: az első szerelvények várhatóan november környékén érnek az országba, így karácsony előtt valószínűleg már láthatják a vásárhelyiek az új tömegközlekedési eszközöket.