Márki-Zay: akár leépítésekre is sor kerülhet Vásárhelyen

Elszólta magát a polgármester: egy személyben határozott arról, hogy a válsághelyzetben munkavállalókat rúgnak ki Hódmezővásárhelyen. A jelek szerint Márki-Zay számára az emberek nem jelentenek többet puszta költségvetési tételeknél, melyeken megtakarítást lehet elérni. Ez nem más, mint a régi balliberális válságkezelési recept: az úgynevezett „szociális érzékenység” leépítésekben merül ki.

A gazdasági válság és az önkormányzat csődközeli helyzete ellenére is súlyos tízmilliókból fenntartott városházi propagandamédiában buktatta le magát Márki-Zay Péter. Vásárhely polgármestere, aki hosszú hetek óta elbocsátásokkal riogatja az önkormányzati szféra dolgozóit, elszólta magát: egy személyben, saját határkörben ő maga döntött arról, hogy további leépítések jönnek a városi cégeknél és intézményeknél. Vagyis a koronavírus-járvány okozta egészségügyi és gazdasági krízis ellenére munkavállalókat rúgnak ki, embereket tesznek az utcára Vásárhelyen. A városvezető mindezt gazdasági okokkal magyarázta: megtakarításokat akar eszközölni a szélnek eresztett dolgozókon, vagyis – a jelek szerint – az egyes emberek puszta költségvetési tételeknek tűnnek a szemében. Egyszerű adatoknak, melyeket tetszés szerint le lehet húzni, ki lehet radírozni – ennyit a balliberálisok úgynevezett „szociális érzékenységéről”.

De hallgassuk magát Márki-Zayt!

„Hogyha nem tudunk megtakarítani, akkor ezeket a fejlesztéseket egyiket se tudjuk végrehajtani. Úgyhogy én most két döntést hoztam saját hatáskörben egyelőre: az egyik az az, hogy további leépítéseket kérünk a cégektől és az intézményektől, tehát további egy-két fővel biztos, hogy a létszám is csökken, és megtakarítunk. És ebből a megszerzett forrásból viszont elindítunk néhány fejlesztést, amit idén egyébként is szerettünk volna megtenni” – magyarázta a politikus e hét szerdai szokásos tévés „igehirdetésében” a mesés fizetésért Szegedről importált mikrofonállványának.

Leépítési hullámot indíthat el Márki-Zay

Mindez tehát azt jelenti, hogy a polgármester saját döntésének értelmében valóban leépítési hullám indulhat el a vásárhelyi önkormányzati rendszerben, a városi cégeknél és intézményeknél. Ennek hátterében pedig nem más áll, minthogy a város a csőd szélén táncol. Márki-Zay április óta mantrázza ezt a balliberális sajtóban: legutóbbi tájékoztatásai szerint az augusztusi fizetésekre van meg a fedezet, addig fizetőképes az önkormányzat. A polgármester mindenért a kormányt hibáztatja, illetve az előző fideszes városvezetésre mutogat, miközben diszkréten megfeledkezik arról, hogy lassan két és fél éve ő irányítja Vásárhelyt, ő a felelős annak gazdálkodásáért.

Emlékezetes, májustól közel száz dolgozó bérét kurtították meg brutálisan, 50-75 százalékkal, tehát mintegy száz vásárhelyi család megélhetését sodorták már veszélybe (miközben viszont a polgármesteri hivatal munkavállalóinak fizetése nem csökkent, a város vezetői pedig továbbra is milliós illetményt visznek haza hónapról hónapra!). Márki-Zay emellett több alkalommal lengette be, hogy elbocsátások következhetnek. A balliberális Klubrádiónak adott egyik interjúja alapján annak a gyanúja is felmerülhetett, hogy a „megszorítások” leple alatt akár politikai tisztogatásokra is készülhet a „szeretet hatalma”.

„Óhatatlan, hogy ahogy tudjuk, hogy eddig ilyen bújtatott foglalkoztatás volt nálunk is sok helyen. Önmagában az, hogy fideszes pártembereket(sic!) alkalmaztak önkormányzati cégek, vagy azok rokonait(sic!), ez nem szokatlan, nem is annyira fölháborító, ha dolgoznak. A probléma az, hogy olyan embereket is alkalmaztak, akik ténylegesen semmilyen munkát nem végeztek. Na most eddig mi nem akartunk véletlenül se politikai tisztogatást(sic!) végrehajtani, de most viszont a hatékonyság okán meg kell nézzük, hogy hol lehet még csökkenteni, tehát óhatatlan, hogy ilyen értelemben lehet akár létszámcsökkentés is nálunk” – festette fel bő egy hónapja. Ahogy akkor megírtuk: az ablakba tette ezzel rögtön a kínzóan kellemetlen és kemény kérdést: ha igaz, amit mond, hogy lehetséges, hogy több mint két éve irányítja a várost, és még mindig akad(hat) olyan ember az önkormányzati rendszerben, aki „ténylegesen semmilyen munkát nem végez”?!

Vásárhely a szégyenpadon

Márki-Zay balliberális válságkezelése több alkalommal témát szolgáltatott a Parlamentben is az elmúlt hetek során. Kormánypárti politikusok, honatyák, államtitkárok folyamatosan világossá tették, hogy miközben a vásárhelyi városvezetés a válsághelyzetben továbbra is milliós fizetést zsebel be, illetve felesleges kiadásokra égeti el a forrásokat, addig súlyosan megszorítja az önkormányzati intézmények, cégek munkavállalóit, sőt, akár ki is rúgja azokat.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára úgy fogalmazott: a balliberálisok tettei alapján megmutatkozik a válságkezelési receptjük: elbocsátások, fizetéscsökkentések és megszorítások sora követi egymást. „Ózdon például csökkentették az óvónők bérét, a baloldali vezetésű Miskolcon az önkormányzati cégek dolgozóiét, Hódmezővásárhelyen szintén leépítési hullám indulhat. Itt a Házban az emberekre hivatkoznak, de ott, ahol döntési helyzetben vannak, ott csökkentik a fizetésüket, vagy elveszik a munkájukat. Ennyit a baloldali szociális érzékenységről. Ez nem szociális érzékenység, hanem képmutatás. Annak is egy kifejtett példánya” – hangsúlyozta.

Így pazaroltok ti…

Sokatmondó, hogy egy városban mire van pénz, és mire nincs, azaz kit vagy mit tart fontosnak a település vezetése. A vásárhelyi polgármester az egyik oldalon durván visszavágta a munkavállalók fizetését, illetve saját hatáskörben, egy személyben döntött arról, hogy leépítésekre szólítja fel a város cégeit és intézményeit, a másik oldalon viszont erősen megkérdőjelezhető kiadásokra szórja el a város pénzét. A pazarlásra számos alkalommal felhívta a figyelmet a helyi Fidesz is.

„Márki-Zay két év alatt felélte az önkormányzat tartalékait, olyan felesleges beruházásokra pazarolta el a város pénzét, mint a közgyűlési szavazatszámláló rendszer kiépítése, ami 15 képviselő szavazatának megszámolásához kell, vagy a polgármesteri hivatalba tízmilliókért kiépített mágneskártyás beléptetőrendszer, a haveri cégeknek adott több tízmilliós informatikai megbízások, és még sorolhatnánk” – írták. Ezenfelül azt is meg kell említeni: a város 80 millió forintot szór el propagandára, a lejáratógépezete vagy lakájsajtóközpontja fenntartására, ahová horribilis fizetésekért Szegedről hoztak újságírókat. Arra viszont nem mutattak hajlandóságot, hogy legalább az idei évre elengedje a bajba került vásárhelyi kis- és középvállalkozások helyi adóit…

Borítókép: Facebook/Vásárhelyi Televízió