1

Sikeres a vajdasági gazdaságfejlesztési program, mondták a helyi magyarok az M1-nek. A magyar állam eddig 46 milliárd forinttal támogatta a szülőföldön való boldogulást. A programot a Vajdasági Magyar Szövetség indította. Szerintük a magyarok csak akkor maradnak a szülőföldjükön, ha van munkájuk és tudnak boldogulni.

A Prosperitati  Alapítvány anyaországi forrásból biztosít pénzügyi támogatást a vajdasági magyaroknak, akik a házvásárlás mellett például kisvállalkozások beruházásaira, valamint mezőgazdasági gépek vásárlására is pályázhatnak.

A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke az elmúlt napokban is sorra járta a vajdasági magyar településeket. Pásztor István úgy látja: a magyarság jövője múlik azon, hogy kire szavaznak jövő vasárnap. Szerinte ez a választás életbevágóan fontos.

Szerbiában háromszintű választás lesz: parlamenti, tartományi és önkormányzati képviselőket választanak. Június 21-én dől el az is, hogy a következő négy évben lesznek-e magyar vezetésű önkormányzatok az országban.