Mától Csongrád-Csanád a megye neve!

Elérkezett június 4., Trianon századik évfordulója, ezért életbe lépett a névváltozás: most már Csongrád-Csanád megyében élünk.

A kezdeményezés Lázár Jánoshoz fűződik, aki 2017-ben miniszterként – állampolgári jelzésre – javasolta az Országgyűlésnek, hogy a trianoni békediktátum századik évfordulóján, azaz 2020. június 4-től módosuljon Csongrád megye Csongrád-Csanád megyére. A Parlament egyhangúlag, ellenszavazat nélkül elfogadta az előterjesztést.

Ezzel az államalapítástól 1950-ig létező Csanád megye előtt állítanak emléket. Miklós Péter történész, a Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ igazgatója elmondta, a vármegye kezdetben Ajtony vezéré volt, egészen addig, amíg Csanád vezér le nem győzte. Csanád az egyik legkisebb vármegye volt, ami mintegy 30 ezer négyzetméteren terült el a Maros-vidékén és a Bánságban. A 19. században lett Makó a székhelye.

A megye az 1920. június 4-én aláírt trianoni békediktátum által Nagylak környékét vesztette el, majd 1950-ben a kommunista rendszer végleg megszüntette: egyik részét a mai Csongrádhoz, a másikat Békéshez csapták.

– Csanád megyét 1920-ban Trianon megcsonkította, 1950-ben pedig a tanácsrendszer megszüntette, így a századik és a hetvenedik évfordulón méltó és igazságos, hogy ismét felkerül a térképre – vallja Miklós Péter. Véleménye szerint az új névvel Csongrád megye nem szűnik meg, hanem éppen ellenkezőleg: azzal, hogy egy egykor létezett, 990 éves megye nevével módosul, gazdagodik és kibővül.

A Csongrád Megyei Kormányhivatalt Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatallá nevezik át. Juhász Tünde megyei kormánymegbízott ismertette, minden kiadmányozott iratunkon, illetve az arculati elemeken és a hivatali bélyegzőkön is az új elnevezés szerepel majd.

Fontos tudnivaló: a névváltoztatással kapcsolatosan az állampolgároknak, vállalkozásoknak nincs teendőjük, így például az okmányok lecserélésére sincs szükség.

A témában több személlyel is készítettünk interjút, például Miklós Péterrel, Juhász Tündével, Gémes Lászlóval, a megyei közgyűlés elnökével, Grezsa István miniszteri biztossal, Halmágyi Pál egykori múzeumigazgatóval, valamint Gulyás László és Marjanucz László történészekkel.

Június 4-étől Csongrád megye neve Csongrád-Csanád megye lesz

Fotó: Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal