Fejet hajtott a városvezetés a száz éves tragédia előtt 1

Városi megemlékezést tartottak csütörtök délelőtt Hódmezővásárhelyen.

– Száz éve írták alá a trianoni békeszerződést, ami Magyarországra a lehető legszigorúbb büntetést mérte. Az ország elvesztette területének kétharmadát és lakosságának több mint a felét – mondta beszédében Márki-Zay Péter. A polgármester hozzátette, minden bizonnyal ez a legnagyobb nemzeti tragédia a történelmünkben, ezért jogunk van ahhoz, hogy gyásznapként tekintsünk erre a napra.

A politikus szerint minden magyarnak fáj Trianon, és pártállástól függetlenül minden jobb és baloldali gondolkodású embernek fáj a szíve az egy évszázaddal ezelőtt történtek miatt.

A megemlékezésen résztvevők elsőként a Kossuth téri volt országzászló helyszínét koszorúzták meg, majd a Vándorsólyom Fogadó melletti országzászlónál tették meg ugyanezt.

16 óra 30 perctől, a diktátum aláírásának időpontjában a város harangjainak megkondításával és egy perces néma felállással emlékeznek. Ezután a Kossuth téren ismét fejet hajtanak a százéves tragédia előtt.

Fotó: Polgármesteri Hivatal Gyorshír Szolgálat