Jó reggelt, Vásárhely! 558

Vasárnap van, a Dohánymentes Világnap, a Nemzetközi Gyereknap és Pünkösd vasárnap. Ma többfelé erős lökések kísérhetik a nyugati, északnyugati szelet. Délután mindössze 11-20 fok várható, délen lesz melegebb.

Ma van gyereknap. 1950. óta május utolsó vasárnapján ünnepeljük a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség 1949. novemberi határozata alapján. A cél ekkor az elmaradott, háború sújtotta országok gyermekeinek megsegítését szolgáló akciók szervezése volt.

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) 1986-tól május 31-ét dohánymentes világnappá nyilvánította a mai napot, bízva abban, hogy a dohányzással kapcsolatos halál megelőzhető.

A tegnapi nap legfontosabb hírei, röviden:

– Vásárhely történetében még nem akadt olyan városvezető, aki ennyi pert veszített volna el valótlan állításai, lejárató rágalmai miatt, mint Márki-Zay Péter. A polgármester minden bizonnyal országos tekintetben is rekorder lehet a kollégái között, miután a héten immár az ötödik(!) személyiségi jogi, polgári perben marasztalta el jogerősen a független magyar igazságszolgáltatás.

– A Szent Domonkos Rendi Nővérek Apostoli Kongregációja veszi át a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola fenntartását.

– Június 6-án ismét elektronikai hulladékgyűjtést szervez a Szeretem Vásárhely Egyesület Hódmezővásárhelyen.

Több mint 1500 rostos üdítőt ajándékozott a Szeretem Vásárhelyt Egyesület a vásárhelyi óvodásoknak a magyar mosoly, illetve gyereknap alkalmából.

Ezen a napon történt:

1963 – Székesfehérváron megszületett Orbán Viktor politikus, a Fidesz egyik alapítója, miniszterelnök

1911 – Vízre bocsátották a Titanicot

1974 – Megszületett Erdei Zsolt, becenevén “Madár” világbajnok félnehézsúlyú profi ökölvívó

Kellemes vasárnapi napot, jó pihenést!