„Vérbíró.hu”-botrány: liberális jogvédő szervezetek is elítélik Márki-Zay listázását

Ami a balliberális vezetésű városokban történik, az nem szociális érzékenység, hanem képmutatás – hangzott el az Országgyűlés hétfői ülésén, ahol több politikus is súlyos kritikát fogalmazott meg az ellenzéki önkormányzatok, így Hódmezővásárhely gazdálkodását, válságmenedzselését illetően.

Nincs új a nap alatt, a balliberálisoknak a válságkezelés egyet jelent a megszorításokkal – hívta fel a figyelmet hétfőn a Parlamentben az azonnali kérdések során Böröcz László. A fideszes honatya úgy fogalmazott, az új típusú koronavírus-járvány elleni védekezésben a baloldali pártok és politikusok nem éltek az összefogás történelmi lehetőségével, hanem most is a politikai haszonszerzés céljából, pitiáner módon, minden fronton támadták a kormányt. A balliberális önkormányzatok emellett az egyik kezükkel szórták a pénzt, a másikkal pedig csökkentették a dolgozók fizetését, és embereket tettek az utcára. A negatív példák között Hódmezővásárhely polgármesterét és önkormányzatát is megemlítette a kormánypárti politikus, rámutatván: miközben a vásárhelyi városvezetés továbbra is milliós fizetést zsebel be, illetve felesleges kiadásokra égeti el a forrásokat, súlyosan megszorította az önkormányzati intézmények, cégek munkavállalóit.

Hódmezővásárhely tehát a szégyenpadra került. A napirend előtti ellenzéki felszólalásokra adott válaszok során, a vitában ugyanis ugyanerről az álszent, hazug balliberális válságmenedzsmentről beszélt Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára is. Valamennyien rámutattak, a baloldali vezetésű önkormányzatok sorra jelentik be a megszorításokat, leépítéseket: így egyes fővárosi kerületek mellett Ózd, Vác, Miskolc és Hódmezővásárhely esetét említették meg az Országgyűlésben. Rétvári Bence külön kiemelte, súlyosan visszatetsző, hogy az óvónők juttatásait adott esetben úgy vágták meg a veszélyhelyzetben, hogy közben az állam a százszázalékos normatívát átutalta a helyhatóságoknak…

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára kitért rá: a baloldal ismét adóemeléssel, segélyezéssel és bércsökkentésekkel kezelné a válságot, ugyanakkor képmutató is, hiszen ahol a baloldaliak vannak döntési pozícióban az önkormányzatokban, ott csökkentették a fizetéseket. Úgy fogalmazott, a balliberálisok tettei alapján megmutatkozik a válságkezelési receptjük: „Ózdon például csökkentették az óvónők bérét, a baloldali vezetésű Miskolcon az önkormányzati cégek dolgozóiét, Hódmezővásárhelyen szintén leépítési hullám indulhat. Itt a Házban az emberekre hivatkoznak, de ott, ahol döntési helyzetben vannak, ott csökkentik a fizetésüket, vagy elveszik a munkájukat. Ennyit a baloldali szociális érzékenységről. Ez nem szociális érzékenység, hanem képmutatás. Annak is egy kifejtett példánya” – hangsúlyozta.

Többször is megírtuk: Hódmezővásárhelyen a Márki-Zay Péter-féle városvezetés a válságra hivatkozva közel száz önkormányzati intézményi, céges munkavállaló fizetését csökkentette 50-75 százalékkal, vagyis mintegy száz vásárhelyi család megélhetését tette ezzel kockára. A várost több mint két éve vezető polgármester – a kormányra mutogatás, a kormány hibáztatása mellett – folyamatosan arról beszél, hogy Vásárhely a csőd szélén táncol, jelenlegi adataik szerint augusztus végéig fizetőképes, ezért leépítésekkel, elbocsátásokkal is számolni kell. Mindeközben Márki-Zay és alpolgármestere, az MSZP-s Kis Andrea továbbra is milliós fizetéseket vágnak zsebre (a polgármester háromhavi, 11,4 százalékos jótékonysági felajánlása e tekintetben látványpékségnek, kármentési erőlködésnek tekinthető).

Emellett a pazarlás, a pénzszórás is tetten érhető, ahogy a vásárhelyi Fidesz nemrég rámutatott: „Márki-Zay két év alatt felélte az önkormányzat tartalékait, olyan felesleges beruházásokra pazarolta el a város pénzét, mint a közgyűlési szavazatszámláló rendszer kiépítése, ami 15 képviselő szavazatának megszámolásához kell, vagy a polgármesteri hivatalba tízmilliókért kiépített mágneskártyás beléptetőrendszer, a haveri cégeknek adott több tízmilliós informatikai megbízások, és még sorolhatnánk.” Ezenfelül a város 80 millió forintot szór el propagandára, a lejáratógépezete vagy lakájsajtóközpontja fenntartására, ahová horribilis fizetésekért Szegedről hoztak újságírókat. Arra viszont nem mutattak hajlandóságot, hogy legalább az idei évre elengedje a bajba került kis- és középvállalkozások helyi adóit…