Valószínűleg már Magyarországon van a koronavírus

AstraZeneca-vezér: bízunk benne, hogy sikeres lesz az oltóanyag

Derűlátóan ítélte meg vasárnapi nyilatkozatában az új koronavírus elleni oltóanyag sikerességének esélyét Pascal Soriot, az AstraZeneca gyógyszeripari óriáscég vezérigazgatója. Az oltóanyagot kifejlesztő oxfordi tudóscsoport vezetője ugyanakkor óvatosabban nyilatkozott: elmondása szerint a próba eredményességét éppen az teheti kérdésessé, hogy a nagy-britanniai járvány már visszaszorulóban van.

Így védekeznek a koronavírus ellen a Liszt Ferenc-repülőtéren 3

Romániában egy hét után először haladta meg a kétszázat az újonnan igazolt fertőzések száma

Romániában egy hét után először haladta meg vasárnap a kétszázat az újonnan igazolt koronavírus-fertőzések száma, amit a média az óvintézkedések május 15-e utáni lazításával hozott összefüggésbe.
Többfelé záporok kíséretében mérséklődik a 30 fokos meleg

Május utolsó hetében csapadékosabb lesz az idő

Május utolsó hetében csapadékosabb lesz az időjárás. A napsütés mellett többször is várhatók záporok, zivatarok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
Maruzsa: június másodikától oktatási céllal is használhatók lesznek az iskolaépületek

Maruzsa: június másodikától oktatási céllal is használhatók lesznek az iskolaépületek

Június másodikától oktatási céllal is használhatók lesznek az iskolaépületek, a vidéki bölcsődék és óvodák hétfőtől, a fővárosiak pedig szintén június másodikától térnek vissza a "normális működési rendhez" - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs vasárnapi online sajtótájékoztatóján.
Cséfalvay Zoltán: a járvány megtanította, stratégiai önállóságra van szükség

Cséfalvay Zoltán: a járvány megtanította, stratégiai önállóságra van szükség

A Nemzetgazdasági Minisztérium korábbi államtitkára szerint a Covid-19-járvány után egészen új világ köszönt ránk, és tanulnunk kell az elmúlt hónapok tapasztalatiból. A szakember úgy véli, a digitális szolgáltatások erősödésének korszaka következhet.
Dübörög az ÁGOTA Tábor 19

Komoly segítség a szülőknek a nyári tábor

Komoly segítség a szülőknek, hogy június 16-tól szervezhetők napközis és ottalvós nyári táborok az előírások betartásával, mert a koronavírus-járvány miatt sokan kivették a szabadságukat - közölte reprezentatív kutatása alapján a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (Kincs) vasárnap az MTI-vel.
A szaglás elvesztése a koronavírus első tünete!

Szlávik: fenn kell tartani a korlátozásokat

Bár csökken az új fertőzöttek száma, továbbra is fenn kell tartani a koronavírus-járvány elleni védekezésért hozott bizonyos korlátozásokat - közölte a Szent László Kórház infektológus főorvosa vasárnap az M1 aktuális csatornán.
Újabb három koronavírusos van Magyarországon

Dömötör: eredményesen zárta a járvány elleni védekezés első szakaszát Magyarország

A rendkívüli jogrend visszavonása azért történhet meg, mert a koronavírus-járvány elleni védekezés első szakaszát eredményesen zárta Magyarország - fogalmazott a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
WHO: Elég koronavírustesztet végez el Magyarország, hatékony a szűrés

3741 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 4 krónikus beteg

Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3741 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 4 krónikus beteg. Ezzel 486 főre emelkedett az elhunytak száma, 1690-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból.
Vasárnap is országszerte várhatók zivatarok

Jó reggelt, Vásárhely!

Hidegfront érkezik erős széllel és záporral, a hőmérséklet 20 fokig emelkedik. Május 24., vasárnap van, az év 145. napja. Tekintsünk vissza arra, hogy mik voltak a legfontosabb híreink szombaton: Lázár János szerint Makón, ha kell, mindig van ember a gáton Újra nyitva az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark Új fodrászat nyílik hétfőn a Szent István téren. Beszámoltunk továbbá arról, hogy egyre több kutyát érint a szívférgesség Csongrád megyében, illetve arról is,