Jó reggelt, Vásárhely! 548

Vasárnap hajnalban, reggel több helyen előfordulhat eső, zápor, majd napközben a déli, délkeleti és keleti tájakon fordulhat elő helyenként még további csapadék. Délután 18-24 fokot mérhetünk.

A szombati nap legfontosabb hírei, röviden:

Egy motoros sérült meg, amikor szombaton árokba csapódott a 45-ös főúton Hódmezővásárhely térségében.

2020 őszére elkészül a Hódmezővásárhely MÁV Nagyállomás mellett a Tram-train hódmezővásárhelyi végállomása, ahol P+R parkoló (40 férőhelyes) és fedett kerékpártároló (80 férőhelyes) is kiépül.

Katasztrofális állapotban van a ’60-as években állított emlékmű a 47-es főút mentén. A román tömeggyilkosság áldozatai emlékét egykor méltóképp őrző építmény ma már az egyik szégyenfoltja Vásárhelynek (és annak vezetésének).

Budapesten is áttérhetünk a védekezés második szakaszára – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalán. Ezért a kijárási korlátozást feloldják a fővárosban is.

Ezen a napon történt:

1395 – 24 éves korában meghalt Mária magyar királynő, aki helyett az uralmat anyja, Erzsébet királyné gyakorolta

1543 – Nikolaus Kopernikusz lengyel csillagász megjelentette könyvét, mely szerint a Nap körül keringenek a bolygók

1943 – Megszületett Kóbor János, Kossuth-díjas énekes, zeneszerző és gitáros, az Omega együttes tagja

1955 – Szilárd Leó és Fermi megkapta az atomreaktor szabadalmi elismerését

Kellemes vasárnapi napot, jó pihenést!