Vásárhelyi Fidesz: amíg Márki-Zay a démonjait üldözte, a város a csőd szélére került 2

Minden fejlesztést üdvözöl Hódmezővásárhelyen a Fidesz, de 80 férőhelyes munkásszállót nem akkor kellene építeni, amikor a koronavírus miatt a legjobban Vásárhelyen ugrott meg a munkanélküliség az egész megyében. Erről Cseri Tamás önkormányzati képviselő beszélt pártja sajtótájékoztatóján.

A politikus emlékeztetett arra, a legutóbbi véleményező közgyűlésen hoztak döntést, hogy a város pályázna a munkásszállóra, amit 10 évig kellene fenntartani.

Úgy fogalmazott, az utóbbi két évben, Márki-Zay Péter polgármestersége alatt, ez lenne az első komolyabb beruházás Hódmezővásárhelyen, ugyanakkor rengeteg ember veszítette el munkáját a koronavírus miatt, szerinte ebben a helyzetben inkább nekik kellene segíteni, nem 30, 50, vagy 100 kilométerről ide hozni munkásokat.  Hozzátette, amíg a hódmezővásárhelyi emberek létbiztonsága veszélyben van, addig felesleges olyan költségekbe bocsátkozni, mint amit egy munkásszálló megépítése jelentene.

Cseri Tamás erről részletesen így nyilatkozott: „Amikor itt Hódmezővásárhelyen kiemelten sajnos a vírus, a járvány következtében, több ember, több család elveszítette a megélhetését, akkor Hódmezővásárhely városvezetésének szerintem nem azon kellene gondolkozni, hogy 20-30-50-100 kilométerről idejövő munkásoknak szállást biztosítson, hanem arról kellene gondoskodniuk, hogy az itt élő embereknek munkát biztosítsanak.”

Forrás: radio7.hu