Ismét kibújt a szög a zsákból – Varga Judit helyrerakta az EB alelnökét

Történelmi árulásnak nevezte az igazságügyi miniszter, hogy Brüsszel megpróbálja aláásni a magyar kormány járványügyi intézkedéseinek legitimitását, ráadásul úgy, a hogy a magyar koronavírus-törvényt érintő európai parlamenti vitában még csak nem is akarják meghallgatni a magyar felet. Varga Judit letiltott, ám a Magyar Nemzet birtokába jutott beszédében kiemelte: a magyar kormány gyors és hatékony lépéseket tett járványügyben, amivel sikerült megakadályozni, hogy a járvány más tagállamokhoz hasonló tragikus méreteket öltsön.

Nevezheti-e magát európainak egy olyan intézmény, amelyik a járvány elleni küzdelem legnehezebb időszakában támadja meg az egyik tagállamot, kérdőjelezi meg intézkedéseit, és ássa alá döntései legitimitását?

Ez még ellenségek között sem szokványos eljárás, az európai családon belül pedig történelmi árulás – hangsúlyozta Varga Judit igazságügyi miniszter a Magyar Nemzet birtokába kerül beszédében, amelyet Brüsszel döntése alapján nem mondhat el az Európai Parlamentben (EP) a Magyarországgal kapcsolatban zajló plenáris vitán.

Az igazságügyi miniszter szerint azzal, hogy a magyar koronavírus-törvényt érintő vitához nem szólhatunk hozzá, az Európai Unió már a tisztességes eljáráshoz való jogot sem biztosítja. – A legrosszabb történelmi időkben zajló koncepciós pereknél is ügyeltek legalább arra, hogy a vádlott jelen legyen a tárgyaláson – fogalmazott.

Varga Judit kiemelte: Magyarország kormánya gyors és hatékony lépéseket tett járványügyben. – Hála a magyarok áldozatvállalásának és fegyelmezettségének, mindeddig sikerült megakadályoznunk, hogy a járvány más tagállamokhoz hasonló tragikus méreteket öltsön. Magyarország kormánya annyi új munkahelyet fog teremteni, amennyit a vírus elpusztít. Polgáraink tudják, hogy egyetlen magyar sincs egyedül – húzta alá.

Utalt arra is, hogy Magyarországgal szemben hónapok óta példátlan, összehangolt politikai kampány és hisztériakeltés zajlik.

– Nagyítóval kell keresni a józan hangot, az objektív értékelést és az elfogulatlan véleményt.

Ilyen körülmények között politikai bátorság kell ahhoz, hogy valaki kimondja: Magyarország nem sértett uniós jogot a koronavírus-törvény elfogadásával. Ezúton is szeretném elismerésemet kifejezni Vĕra Jourová alelnök asszonynak, hogy ezt több alkalommal is megtette – fogalmazott Varga Judit.

Varga Judit emlékeztetett, hogy az Európai Unió történelmének legnagyobb válságával néz szembe. A koronavírus-járvány közvetlen veszélyt jelent polgáraink életére és egészségére. – Az európai gazdaságot ért sokkot kezelni kell, eszközöket és forrásokat kell biztosítani Európa talpra állításához. Már most meg kell terveznünk, hogyan tudjuk hosszú távon is megőrizni és erősíteni a versenyképességünket. A korábban bevett módszerek és megoldások látványosan kudarcot vallottak. Minden európai ország rendkívüli intézkedések bevezetésére kényszerült – idézte fel, kiemelve: ebben a helyzetben az uniós polgárok azt várják, hogy életük, egészségük, munkahelyük, jólétük, egyszóval jövőjük megmentéséért vívott küzdelemben a tagállamokat az Európai Unió minden rendelkezésére álló eszközzel támogassa. A miniszter szerint az Európai Parlament ennek az elvárásnak nem tudott megfelelni.

– Az Európai Parlament ma nem a megoldás, hanem a probléma része – állapította meg.

Rámutatott arra is, hogy a rendkívüli intézkedéseknek ideiglenesnek, szükségesnek és arányosnak kell lenniük, továbbá biztosítani kell ezek rendszeres felülvizsgálatát. A Magyarországon bevezetett rendkívüli intézkedések szerinte ezen alapelveknek maradéktalanul megfelelnek.

Varga Judit emlékeztetett arra is, hogy az Alaptörvény értelmében a kormány veszélyhelyzeti jogalkotása tizenöt napig hatályban marad, kivéve, ha az országgyűlés felhatalmazása alapján ezt hatályát meghosszabbítják. Az országgyűlés ezt a felhatalmazást a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény elfogadásával megadta – hangsúlyozta, hozzátéve: a felhatalmazás sem időben, sem tartalmában nem korlátlan. A parlament ezt a felhatalmazást bármikor, akár a veszélyhelyzet megszűnését megelőzően is, visszavonhatja.

– A Magyar Országgyűlés, ellentétben az Európai Parlamenttel, köszöni szépen, jó formában van! Rendszeresen ülésezik, és ellenőrzési jogkörét akadály nélkül gyakorolja. Hatáskörei védelmében nem szorul kéretlen nemzetközi támogatásra – szögezte le Varga Judit, aki szerint hazánkban az állami szervek alkotmányos és jogszerű működésének felügyelete biztosított.

Az igazságügyi miniszter beszédében kitért arra is, hogy a magyar kormány rendkívüli intézkedései nem korlátozzák a média tevékenységét és nem érintik a véleménynyilvánítás szabadságát. Az objektív, felelős tájékoztatás a járvány elleni hatékony védekezés előfeltétele – írta.

Ennek kapcsán hangsúlyozta, hogy bár a kormányzati tevékenység bírálatának lehetősége természetes egy demokratikus jogállamban, a véleménynyilvánítás szabadságába semmiképp nem tartozik bele hazugságok tudatos híresztelése, különösen akkor, ha az veszélyezteti a járvány elleni hatékony védekezést.

– Magyarország kormánya továbbra is mindent elkövet azért, hogy megvédje polgárainak életét, egészségét és jólétét, és erejéhez mérten segítséget nyújtson másoknak is a védekezésben az Európai Unió határain belül és kívül – hangsúlyozta Varga Judit, megjegyezve: bízik benne, hogy az Európai Parlament is meg fogja találni a módját annak, hogy a jelenlegi pótcselekvés helyett méltó szerepet vállaljon ebben a feladatban.

Az igazságügyi miniszter letiltott beszédével kapcsolatos Facebook-bejegyzésére nem sokkal később maga Orbán Viktor miniszterelnök is reagált saját Facebook-oldalán, ahova röviden csak annyit írt:

„Így harcol egy magyar amazon”.

Forrás: magyarnemzet.hu