Megkezdték a Tram-train menetrendjének és tarifarendszerének kidolgozását (X) 15

Sok helyen már elkészült a tram-train sínpályája Hódmezővásárhelyen, itt azonban a biztosító berendezés kiépítése még zajlik.

Mucsi László, a beruházás projekttanácsadója a Rádió 7-nek elmondta, hogy a nyomvonal mentén látható oszlopokra online utas-tájékoztató táblák kerülnek, amelyek részei az összetett informatikai, illetve biztosító berendezési hálózat kiépítésének.

Arról is beszámolt, hogy a beruházás keretében 150 parkolót, illetve mintegy 800 kerékpártárolót és kerékpártámaszt alakítanak ki a nyomvonal mentén. Hozzátette, a kivitelező a Szőnyi utcát is hamarosan visszaadja a forgalomnak.

Mucsi László erről részletesen így nyilatkozott: „A jövő héten itt a szükséges aszfaltozási munkálatokat is a kivitelező megoldja. Egy kevés térkövet kell még lerakni a járda nyomvonalában a Hősök tere és a Szőnyi utca csatlakozásánál. A vállalkozó ígérete szerint a Szőnyi utcát a forgalomnak május végén, a legkésőbb június elején visszaadja.”

Forrás: radio7.hu
Fotó: Archív