Május 15-én újranyithatnak a múzeumok, a könyvtárak és a levéltárak Ausztriában

Pénteken ismét kinyithatnak a múzeumok, a könyvtárak és a levéltárak Ausztriában – közölte kedden Ulrike Lunacek művészeti és kulturális államtitkár, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy továbbra is szigorú óvintézkedésekre lesz szükség a koronavírus-járvány miatt.

“A válság bebizonyította, hogy a kultúra és a művészet mennyire nélkülözhetetlen a társadalom számára, és hogy mennyire hiányzik nekünk” – jelentette ki Lunacek. Az államtitkár arról is beszélt: legszívesebben már az elkövetkező napokban valamennyi kulturális intézmény újranyitását elrendelné, de a vírus ezt nem teszi lehetővé.

Kifejtette, hogy a múzeumok, a könyvtárak és a levéltárak újranyitása is csak szigorú óvintézkedések mellett lehetséges, így a vendégeknek kötelezően szájmaszkot kell viselniük, a nem azonos háztartásban élőknek minimum egy méter távolságot kell tartaniuk egymás között, és 10 négyzetméteren legfeljebb egy fő tartózkodhat.

Hozzátette azt is, hogy a 10 négyzetméteres szabályozás a múzeum egész területére vonatkozik, nem pedig az egyes helyiségekre; hogyha például a kiállítótermek, a folyosók, a lépcsőházak, valamint az ajándékbolt nagysága 5000 négyzetméter, akkor egyszerre 500 ember tartózkodhat az intézményben.

Aláhúzta, hogy nincs időbeli korlátozás, a művészetek iránt érdeklődők annyi időt tölthetnek az intézményben, amennyit szeretnének.

Lunacek felhívta a figyelmet arra is, hogy a múzeum személyzete csak akkor hagyhatja el a szájmaszkot, ha a pénztár, valamint a pult megfelelő védőfelszereléssel van ellátva. Hozzátette, mivel a dolgozók többnyire jelen vannak a kiállítótermekben, nekik kell felügyelniük az óvintézkedéssel összefüggő szabályok betartását.

Az államtitkár ígéretet tett arra, hogy a közeljövőben tervet készítenek a többi kulturális intézmény, például a színházak és a mozik fokozatos újranyitásáról, a részletekről az ágazat képviselői mellett az egészségügyi minisztériummal is egyeztetnek.

Az a legnagyobb kihívás, hogy az egészségvédelmet, valamint a művészi, illetve a gazdasági szabadságot közös nevezőre hozzuk – szögezte le.

Közben több ismert osztrák művész is csatlakozott ahhoz az online petícióhoz, amiben segítséget kérnek a művészek számára. Néhány nappal korábban pedig az ismert kabarészínész, Lukas Resetarits a Facebook-oldalán tiltakozott, amiért a politikai döntéshozók szerinte méltatlanul bánnak a kulturális élet szereplőivel. Az Ausztria-szerte nagy visszhangot kiváltó kezdeményezésben a színész egyebek mellett azt kéri, hogy a színházak is mielőbb megnyithassanak.