Nagy-Britanniában is megjelent a koronavírus

Több mint két hónapja nem volt ilyen alacsony az új esetek száma Olaszországban

Több mint két hónapja nem volt ilyen alacsony az egy nap alatt diagnosztizált új koronavírusos esetek száma Olaszországban a polgári védelem hétfő esti adatai szerint, a korábbiakhoz képest a halottak száma is csupán "enyhén", 179-cel emelkedett. A kormány döntése a következő órákban várható az óvintézkedések oldásának esetleges gyorsításáról.

koronavírus 1

Keddtől a szegedi 2. sz. Rendelőintézetben végeznek mintavételt az SZTE munkatársai

Május 12-én, 13-án és 14-én, 12 és 18 óra között a szegedi 2. sz. Rendelőintézetbe (Vasas Szent Péter u. 1-3.) várják mintavételre azokat, akik előzetesen levélben, illetve telefonon értesítést kaptak az országos koronavírus-szűrővizsgálatban való részvételre.
Koronavírus: szerdától bezárnak az óvodák és iskolák Romániában

Törvénnyel korlátoznák Romániában a kijárást és gyülekezést a rendkívüli állapot után

A koronavírus-járvány miatt kihirdetett, csütörtökön lejáró rendkívüli állapot után is korlátoznák Romániában a kijárást és gyülekezést: erről törvénytervezetet fogadott el hétfői ülésén a bukaresti kormány, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
Óvatosan, de újra együtt edz a szegedi tollaslabdacsapat 1

Óvatosan, de újra együtt edz a szegedi tollaslabdacsapat

Több mint öt éve dolgozik a Goodwill Pharma Tisza Tollas SE edzőjeként Didi Purwanto és felesége, Dian Ayu Mayasari. Az indonéz házaspár kiváló munkát végez a szegedi klubnál, válogatott versenyzőket neveltek, az első osztályú tollaslabda csapatbajnokságban pedig játékosként is segítették az alapszakaszt megnyerő gárdát. Didi Purwantóval a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások feloldásáról, illetve az edzések újraindításáról beszélgettünk.
Mórahalom megnyitja kapuit

Mórahalom megnyitja kapuit

Mórahalom megnyitja kapuit, és minden szükséges intézkedést megtesznek, hogy a helybéliek és a városba érkező vendégek biztonságban érezhessék magukat - jelentette ki hétfőn a Csongrád megyei város polgármestere.
Újabb előrelépés történt Bálint Sándor boldoggá avatása ügyében 1

Újabb előrelépés történt Bálint Sándor boldoggá avatása ügyében

A boldoggá avatás egyházmegyei szakaszát követően, a Szeged-Csanádi Egyházmegye már korábban elkészíttette azt a hivatalos dokumentumot, amely tartalmazza Bálint Sándor életrajzát, valamint életére, erényeire és az életszentségére vonatkozó tanúvallomásokat.
Közel negyedével csökkent a hazai fehérgólya-állomány az utóbbi öt évben

Közel negyedével csökkent a hazai fehérgólya-állomány az utóbbi öt évben

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) elkészítette az 1941-ben indult és ötévenként, legutóbb 2019-ben megismételt országos fészkelő fehér gólya felmérés adatainak összesítését. Ez alapján idén tavasszal már csak 4000 párt várhattunk haza, ami 22%-os csökkenést jelez az elmúlt évtizedekben 4800-5500 pár körül stabilizálódott állományhoz képest.
Operatív törzs: tovább nőtt az önkéntes elektronikus ellenőrzést vállaló házi karanténban lévők száma

Országos tisztifőorvos: eddig nagyon sikeres a járvány kezelése

Eddig nagyon sikeres a járvány kezelése, a védelmi intézkedésekkel alacsonyan tudták tartani a fertőzöttek számát - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs hétfői online sajtótájékoztatóján.
Több mint 80 vásárhelyi koronavírus-tesztjét végeznék el

Vásárhelyieken is elvégezték a koronavírus-tesztet

Több mint 80 embert vártak Hódmezővásárhelyen a Hódtói Sportcsarnok melletti parkolóban, ahol egy buszban tartottak koronavírus-szűrést. A Szegedi Tudományegyetem munkatársai a szűrőbuszában vett mintákat kivizsgálják, az eredményeket pedig elérhetővé teszik a háziorvosok, kezelőorvosok számára.
A kérdőív kitöltése nagyon nagy segítség a vírus elleni intézkedésekhez

A kérdőív kitöltése nagyon nagy segítség a vírus elleni intézkedésekhez

Március 22-e óta több mint 350 ezren töltötték ki a Szegedi Tudományegyetem munkatársai által üzemeltetett Magyar Adatszolgáltató Kérdőívet (MASZK), amelynek válaszaiból a koronavírus várható terjedését próbálják prognosztizálni magyar kutatók. A kérdőívet minden nap érdemes kitölteni, ezt most már mobiltelefonon is megtehetjük.
Megkezdődött az egészségügyi struktúra átalakítása

Kásler Miklós: A lehető legrosszabb forgatókönyvre készültünk

Az egészségügyi rendszer felkészítésével indokolta a kórházi ágyak kiürítését Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, aki a Magyar Nemzetnek adott interjúban arról is beszélt, hogy a járvány nagyon sok hasznos tanulsággal is szolgál – írja az Origó.
Újraindult az élet a HFC-nél – nagy kihívások előtt áll a futballklub

Újraindult az élet a HFC-nél – nagy kihívások előtt áll a futballklub

Megkezdődtek az edzések a Hódmezővásárhelyi Futball Clubnál, ahol szigorú előírások szerint zajlik a munka – hangzott el a Rádió 7 hétfő délelőtti műsorában, melynek vendége Horváth Zoltán volt. Az egyesület elnökét a felkészülésről, a klub gazdasági helyzetéről és a stadion üzemeltetéséről is kérdezték.
Orbán: a gazdaságvédelmet, a beruházásokat és a munkahelyteremtést kell szolgálnia a költségvetésnek

Orbán: a gazdaságvédelmet, a beruházásokat és a munkahelyteremtést kell szolgálnia a költségvetésnek

A Pénzügyminisztérium (PM) és a tárcához tartozó háttérintézmények vezetőivel egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnök hétfő reggel az idei és a jövő évi költségvetésről valamint a gazdaságvédelmi akcióterv végrehajtásáról - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.