Családi események Vásárhelyen 3

Minden demográfiai mutató jó irányba mozdult az elmúlt években, az elmúlt évtizedben, egyre többen élhetik meg azt, hogy mit jelent édesanyának vagy édesapának lenni – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Novák Katalin örömtelinek nevezte, hogy egyre többen mernek igent mondani az életre, a gyermekvállalásra, és nem lett igazuk azoknak, akik azt mondták, hogy felesleges a gyermekvállalás segítésébe, a családalapítás támogatásába fektetni pénzt.

Úgy fogalmazott, ennél jobb befektetés nincs, kifejezve reményét, hogy egyre több gyermek köszöntheti édesanyját anyák napján.

Kitért arra is, hogy a házasságkötések száma negyven éve nem volt olyan magas, mint most, míg a válások száma hatvanéves mélyponton van. Talán a párkapcsolatok is stabilabbá válnak, amiben szerepet játszhat, hogy a családok anyagi helyzete is javult – emelte ki.

Hozzátette: a kormány számos módon próbál az élet minden területén segíteni. Példaként említette a családokat támogató adórendszert, az otthonteremtési programot, a babaváró támogatást, valamint a bölcsődei rendszer fejlesztését.

Az államtitkár komoly kérdésnek nevezte, hogy “egyet tudunk-e érteni mi, magyarok abban, hogy munkából kell megélni, munkából szeretnénk a családunkat” eltartani, és tisztességesen felnevelni a gyermekeinket. Ezt nevezte az egyik legnagyobb változásnak a 2010 előtti időszakhoz képest, amikor rászoktatták az embereket arra, hogy “majd csak valaki el fog tartani”.

A 2010-es kormányváltás idején majdnem 12 százalék volt a munkanélküliség, és az egyik legnagyobb eredmény Novák Katalin szerint az, hogy a kormány visszaadta a munka becsületét. Tisztességesen lehet dolgozni, és nemcsak névleg, hanem érdemi munkát tudnak végezni a magyar emberek úgy, hogy érzik azt, hogy az országot előbbre viszik a munkájukkal – hangsúlyozta.

Mint mondta, bár látni, hogy a koronavírus-járvány okozta helyzetben sokak munkája kerülhet veszélybe, és vannak olyanok is, akik már elveszítették a munkájukat, Orbán Viktor miniszterelnök személyesen vállalt garanciát arra, hogy annyi munkahelyet hoznak létre, ahány megszűnik a járvány miatt. Mindenki találhat magának munkát, amiből tisztességesen el tudja tartani a családját – hangoztatta Novák Katalin.

A műsorban az államtitkár arról is beszélt, hogy a babaváró támogatásra a járvány ellenére is fennmaradt az érdeklődés. Kiemelte: a babaváró támogatásnál és a csoknál is figyelnek arra, hogy például azoknak, akik ideiglenesen elveszítik a munkájukat, a társadalombiztosítási jogviszony megszakítását nem kell figyelembe venni, ha pedig újra elhelyezkednek, nem kezdődik elölről a számítás. Arra is gondoltak, hogy a kismamák egy meghatalmazással a férjüket is megbízhassák, hogy a nevükben felvehesse a bankban a babaváró támogatást – tette hozzá.

Novák Katalin az idei ünnepet az egyik legnehezebb anyák napjának nevezte. Mint mondta, számára is nehéz, hogy nem adhatja át a csokrot édesanyjának és nem ölelheti meg, de el kell fogadni azt, hogy most mindenki azzal segít a legtöbbet ennek a korosztálynak, ha megvédi őket.

Ahhoz, hogy még “nagyon sok anyák napját ünnepelhessünk együtt”, most ezt az anyák napját valahogy máshogy kell megtartani, mint ahogy szoktuk – mondta. Hozzátette: a magyar kreatív nép, mindannyian megtaláljuk a módját annak, hogyan tudjuk a megszokottól eltérő formában felköszönteni az édesanyáinkat, nagymamáinkat.