Papp István Tibor: a mezőgazdaság egy új időszámítás előtt áll

Jelentős segítségre számíthatnak a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe kerülő gazdálkodók, a kormány mintegy 25 milliárd forintos támogatási csomagról döntött.

Nagy István agrárminiszter szerint a kabinet a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar stabil működésének fenntartását, valamint az élelmiszer-ellátás folyamatosságának biztosítását a járvány idején is prioritásként kezeli. Ezért az Agrárminisztérium a gazdaságvédelmi akcióterv részeként kidolgozta a Nemzeti élelmiszer-gazdasági válságkezelő programot.

– A cél fenntartani az élelmiszer-termelési kapacitásokat, megerősíteni a járványügyi védekezést, ezzel megőrizve az ország biztonságos élelmiszer-ellátását és az exportpiacokat is – fogalmazott a miniszter.

A hamarosan elinduló program keretében a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került vállalkozások 25 milliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatásban részesülhetnek. A program egyes ágazatokban a már meglévő támogatási konstrukciók keretösszegének növelésén, más ágazatokban pedig új, átmeneti támogatási programokon keresztül valósul meg. A tárcavezető szerint a minisztérium megkezdte az új konstrukciók kidolgozását, és mindent megtesz annak érdekében, hogy az Európai Bizottság gyorsított eljárású jóváhagyását követően azokat mielőbb meghirdethessék.

A távirati iroda tudósítása szerint Nagy István emlékeztetett rá, hogy a magyar élelmiszer-gazdaságot mintegy 174 ezer vidéki vállalkozás tartja életben, amelyek jó része tíz fő alatti vagy önfoglalkoztató.

Forrás: magyarnemzet.hu