Márki-Zay: teljes bér jár annak a dolgozónak, akit az intézményben 8 órában tudnak foglalkoztatni

A polgármester a városi tévében azt mondta a közalkalmazottakat érintő jogszabály-változtatásról: amennyiben a bezárás ellenére az intézményben tudnak munkát biztosítani a dolgozóknak, részükre természetesen teljes bérük jár. Kiderült az is, miért kell nyilatkozniuk a többieknek: július végéig tud bért fizetni a város.

Újabb fordulat a vásárhelyi közalkalmazottak kálváriájában. Hetek óta folyik róla a vita, hogy a polgármester és az önkormányzat lehetőséget nyújt vagy ultimátumot ad az érintett több száz dolgozónak azzal, hogy az intézményvezetőknek kiadták, nyilatkoztassák munkavállalóikat a május 1-jétől lehetséges három variációról: otthon maradnak 25 százalékos bérért, 4 órában végeznek munkát fizetésük 50 százalékáért, illetve ha meg akarják tartani teljes jövedelmüket, jelentkezhetnek a városi mobil munkacsoportba.

A Vásárhelyi Televízió hétfői műsorában Cseri Tamás felhívta a figyelmet, a Márki-Zay Péter által hetek óta szajkózott, a város által „kínált” három opció szorult helyzetbe hozza a közalkalmazottakat, hiszen a három választási lehetőség közül kettő jelentős bércsökkenéssel jár, míg a harmadikban önként kellene jelentkezniük egy olyan munkára, amiről azt sem tudják, pontosan hol zajlik, és milyen jellegű tevékenységről lenne szó. A Fidesz frakcióvezetője rámutatott, az intézményekben történő munkavégzés a veszélyhelyzetben sem akadályozott, még a törvény is kimondja, hogy a bezárt intézményekbe az ott dolgozók bemehetnek. Éppen ezért az lett volna a tisztességes, ha intézményenként és munkakörönként lebontva vizsgálta volna a város, ki tudja teljes munkaidőben, normálisan elvégezni a feladatát, és csakis azok munkaidejét, bérét, jogviszonyát akarná változtatni, akik esetében ez nem jelenleg nem lehetséges.

Márki-Zay Péter erre azzal reagált, hogy a sajtóban megjelent levél nem tőle, hanem Miklós Pétertől származik. Majd felolvasta azt a levelet, amit ezzel kapcsolatban ő küldött a Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ igazgatójának, amelyben szó szerint leszögezte:

„Amennyiben az intézményben a bezárás ellenére tudnak munkát biztosítani a dolgozóknak, a részükre természetesen teljes bérük jár”.

A polgármester tehát elismerte, ez ő maga írta, így amennyiben joggal feltételezzük, hogy valamennyi intézmény(vezető) hasonló levelet kapott a városházáról, mindezek alapján úgy tűnik: a vásárhelyi intézményekben csak azoknak kell(ene) nyilatkozniuk a Márki-Zayék által felvázolt három opcióról (bércsökkentés 25 százalékra, 50 százalékra vagy egy nem ismert feladat ellátása a teljes pénzért), akik a jelenlegi körülmények nem tudják nyolc órában ellátni a feladatukat, azoknak viszont, akik továbbra is teljes munkaidőben tudnak dolgozni, nem is kell(ene) kitölteniük a nyilatkozatot, vagy nem kell(ene) választaniuk az opciók közül.

Valaki megint hazudik

Ez már csak azért is érdekes, mert a városvezető március vége óta turnézik három opciójával, amelyet a Vásárhelyi Valóság áprilisi számában is ismertetett. Sőt, április 17-i Facebook-posztjában konkrétan úgy fogalmazott, „egységesen HÁROM HUMÁNUS LEHETŐSÉGET KÍNÁLTUNK A DOLGOZÓKNAK”. Kifejtette: „AKIKNEK TOVÁBBRA IS KELL A MEGÉLHETÉSÜKHÖZ A TELJES BÉRÜK, azok egy mobil munkaerőcsoportba jelentkezhetnek napi 8 órás foglalkoztatásra, teljes bérük megtartása mellett. A munkaidejük kitöltésére nem tudunk és nem kívánunk (sic!) a bezárt szervezeteknél feladatokat találni – ehelyett a felszabaduló munkaerőt is a védekezésre tartalékoljuk” (kiemelések tőlünk – a szerk.)

Márki-Zay: teljes bér jár annak a dolgozónak, akit az intézményben 8 órában tudnak foglalkoztatni 1

Márki-Zay posztjában nem volt negyedik opció azokra, akiknek a veszélyhelyzetben is tudnak 8 órában munkát adni az intézményeknél. Ezt a szellemiséget tükrözi a portálunk által pénteken közölt, a városházi „útmutatás” alapján a dolgozókhoz kiküldött intézményvezetői tájékoztatás is, miszerint: „Az intézményen belüli teljes idejű munkavégzésre és ezáltal teljes bérre senki nem jogosult, így a jelenleg ún. ‘home office’-ban dolgozó kollegák is kötelesek a fentiek közül választani.”

Márki-Zay Péter erre a tegnapi televízióbeszélgetésben azt mondta, hogy ez lényegében Miklós Péter állítása, ezzel szemben az ő levelében még az szerepel, hogy a teljes bér jár azoknak, akiknek az intézményben a bezárás ellenére tudnak 8 órás munkát biztosítani. Ezek szerint tehát lényegesen kevesebb embert érint(het) a kérdés, és sokan biztonságban érezhetik magukat. A másik lehetőség, hogy a polgármester ezzel a kommunikációval csak az intézményvezetőkre akarja hárítani a felelősséget, mintha ők maguktól kezdeményeznék a munkatársaik bérének és munkaidejének csökkentését, illetve ragaszkodnának ahhoz.

Miért is van erre szükség?

Bár Márki-Zay tegnap esti nyilatkozatában is igyekezett úgy beállítani a város három opcióját mint rendkívül humánus megoldást, hiszen – mondta – akár nulla forintot is adhatna a városi alkalmazottaknak, hamar lehullt az álarc arról, mi is állhat valójában a háttérben. A polgármester ugyanis az élő adásban kijelentette, a jelenlegi városi büdzsé alapján csak július végéig tud bért fizetni az önkormányzat.

„Hogyha mi drasztikusan nem változtatunk, és már drasztikusan változtattunk eddig is, de még mindig addig jutottunk csak el, hogy július végéig fizetőképes a város most” – mondta. Ennek kapcsán úgy részletezte a város jelenlegi anyagi helyzetét, hogy „jelen pillanatban az önkormányzat költségvetése a júliusi bérek kifizetéséig elegendő, és ez már az átcsoportosítások után van, amikor mi ugye a legtöbb idei fejlesztést azt kihúztuk, a reprezentációs költségeket, például az augusztus 20-i fesztivált kihúztuk, és minden tartalékot mozgósítottunk és a többi”

Hogy augusztustól mi következik, azt tehát egyelőre nem tudni.

BBC-sztenderd? Muhhahha…

Az esti beszélgetés egyik legkínosabb része az volt, ahogyan az összehangolt támadást szervezte Cseri Tamás ellen Márki-Zay Péter polgármester és a városháza 80 millióból kistafírozott propagandamédiája a korábban Botka László mikrofonállványának is mondott műsorvezetője szerepjátékával. Kozó Attila a hétfő esti „tévévitában” olyannyira kiesett a moderátor-szerkesztő szerepéből, hogy még Márki-Zayt is megkacagtatta, mikor őt megelőzve (helyette) vetett az ingyencirkuszban derekasan helyt álló Cseri Tamás szemére egy kormányzati állásfoglalást. „Főszerkesztő úr elveszi a kenyeremet, ezt én akartam felhozni” – nevetgélt a már-már vércikivé váló tévésen a városvezető, aki az adás végén épp úgy elvette a műsorvezető kenyerét. Hiszen Kozó hiába próbálta (volna) lezárni a beszélgetést, és hiába köszönt (volna) el a nézőktől, Márki-Zay még nem érezte úgy, hogy eljött a vége, és kéretlen kiselőadásba kezdett a demokráciáról (engedték neki)…

Borítókép: Facebook/Vásárhelyi Televízió