Pénziránytű: meghatározóak a családban szerzett pénzügyi minták

Az Európai Unióban az egyik legszélesebb körű fizetéskönnyítést eddig is Magyarország biztosította az adózóknak. Ez a kedvező rendszer még tovább bővült két speciális, a koronavírus-járvány okozta nehézségek kezelését fókuszba állító esetkörrel, így hazánk olyan előnyt biztosít az adófizetési nehézséggel küzdő adósoknak, amely világszerte követendő példa lehet – tájékoztatta Izer Norbert az MTI-t.

Fizetési nehézség esetén megéri a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz fordulni, hiszen a hatóság jellemzően eleget tesz az ügyfelek kérésének – emelte ki az adóügyekért felelős államtitkár, hozzátéve, hogy ezt tanúsítják a statisztikai adatok is.

Az adóhivatalhoz a veszélyhelyzet első öt hetében (március 11-től április 16-ig) mintegy 13 ezer fizetési könnyítési kérelem érkezett. A március 11. és április 16. között elbírált elsőfokú határozatokból az is kiderült, hogy majd 90 százalékban engedélyezte a hivatal a fizetési könnyítést, ráadásul úgy hogy az elbírált kérelmek nagyobb részét még a veszélyhelyzetet megelőzően nyújtottak be. Összességében 18 milliárd forintnyi összegre kértek kedvezményt az adósok, ebből 16 milliárd forintra engedélyezte is a NAV a könnyítést – ismertette az adatokat az államtitkár.

Izer Norbert elmondta, hogy a koronavírusra specializált két új kedvezmény már szerdától alkalmazható, hiszen az új szabályok április 22-én hatályba is léptek, és valódi segítséget jelenthetnek minden olyan gazdasági szereplőnek, aki nehéz helyzetbe került.

A koronavírus-járvány miatt bajba jutottakra specializált kedvezmények igénybevételéhez – legkésőbb a veszélyhelyzet megszűnését követő harmincadik napon – kérelmet kell benyújtani, amit mindenkinek, még a cégeknek is ingyenessé tettek. “Senkitől nem kérünk el illetéket a speciális eljárásért, és a kérelmeket rendkívül rövid idő alatt, 15 napon belül bíráljuk el” – nyomatékosította az államtitkár.

Bevezettek egy úgynevezett veszélyhelyzetre specializált, rendkívül egyszerű adókönnyítést – ismertette Izer Norbert. Az új szabályok szerint minden érintett élhet a 12 havi részletfizetés vagy a hathavi pótlékmentes fizetési halasztás eszközével, amely mindegyik adófajtára kérhető, és ötmillió forintos tartozásig vehető igénybe. Újdonság, hogy most a munkavállalótól levont járulékra és szja-ra is jár a kedvezmény, amely lehetővé teszi, hogy átmenetileg a munkaadóknak elegendő csak a nettó bért kigazdálkodni – hívta fel a figyelmet.

A veszélyhelyzetre specializált másik kedvezmény, a járványra tekintettel kialakított adómérséklés, még a magyar adórendszerben is nagy újdonságnak számít – szögezte le Izer Norbert.

Megjegyezte, hogy az adóelengedésben eddig is a hazai rendszer volt az egyik legerősebb ez EU-ban. A legtöbb tagállamban például még a családok sem kérhetik fizetendő adójuk összegének a csökkentését. Hazánkban ez a lehetőség nemcsak az összes magánszemélynek, hanem az egyéni vállalkozóknak is a rendelkezésére áll. Ehhez képest az új, koronavírusra specializált adómérséklést a cégek is igénybevehetik.

A kérelem pozitív elbírálása esetén a fennálló adótartozást egy alkalommal, egy, a kérelemben meghatározott adófajtában, legfeljebb húsz százalékkal, de ötmillió forintot meg nem haladó összegben mérsékelheti az adóhivatal.

Az államtitkár kiemelte: nemcsak ingyenességük, gyors elbírálásuk és az extra kedvezmények miatt egyedülálló az újfajta adókönnyítés, hanem azért is, mert a kedvezmény igénybevétele rendkívül egyszerű. Elegendő, ha a fizetési nehézség a veszélyhelyzetre vezethető vissza. Mérséklés esetében azt kell igazolni, hogy a cég gazdálkodása a veszélyhelyzetre visszavezethető okok miatt lehetetlenülne el – összegezte a gazdaságvédelmi akcióterv egyik új intézkedésének az előnyeit Izer Norbert.

A hagyományos fizetéskönnyítési kedvezmények is nagy segítséget jelentenek a nehéz helyzetbe került családoknak, vállalkozóknak. Ezt egészítik ki az újfajta szolgáltatások, amelyek speciálisan a járványügyi helyzet miatt vehetőek igénybe, ezért lehet követendő példa a legtöbb uniós tagállam számára a magyar fizetéskönnyítési rendszer  – húzta alá az államtitkár.